MSZP: legyen adómentes a minimálbér!

A minimálbér adómentessé tételére tett javaslatot az MSZP elnökhelyettese szerdán.Komjáthi Imre a szocialista párt Facebook-oldalán Budapestről, a Nyugati pályaudvar elől közvetített online sajtótájékoztatóján azt mondta, a minimálbér 15 százalékos adójának eltörlése azonnali 22,5 százalékos nettó béremelést jelentene úgy, hogy a vállalkozások terhei nem nőnének.
    

Emlékeztetett arra, hogy elkezdődtek a jövő évi bértárgyalások a szakszervezetek és a munkaadók között, a felek abban egyetértenek, hogy a legkisebb fizetés értéke nem csökkenhet. Az inflációt nézve jogosnak nevezte a szakszervezetek elvárást, hogy legalább 20 százalékkal emelkedjen a minimálbér. Hozzátette: a munkáltatók azonban úgy gondolják, nem lesz 15 százaléknál magasabb az éves infláció, ezért ők ilyen mértékű béremelésben gondolkodnak. A szocialista politikus érthetőnek nevezte ezt az álláspontot is, mivel nem biztos, hogy egy kisvállalkozás ki tudja termelni a minimálbér-emelés összegét.
    

Komjáthi Imre bírálta, hogy a tárgyalásokba nem szól bele a kormány és a Fidesz, szerinte csak próbálkozásaik vannak, hogy elfedjék a bajt. "Sem az óriásplakátok, sem a konzultáció, de még a jedierő sem fog azon segíteni, hogy be tudják fűteni az emberek a lakásukat, hogy el tudják nyomni a korgó gyomor hangját" - fogalmazott.
    

Az ellenzéki képviselő azt mondta, korábban a Fidesz akár egy éjszaka alatt is képes volt átvinni a parlamenten egy törvényt. Akkor most szavazza meg az MSZP javaslatát a minimálbér adómentessé tételére - kérte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

http://ujhazak.com