MSZP: Magyarországon ma nincs köztársaság

Az MSZP elnöke szerint nincs mit ünnepelni a köztársaság napján, mert ma Magyarországon nincs köztársaság.Tóth Bertalan pénteken a XIII. kerületben a "magyar köztársaság kövénél" tartott rendezvényen azt mondta: attól, hogy elnöke van azt országnak és nem királya, s hogy egy papírra leírják, hogy az államforma köztársaság, még nincs köztársaság.

    
Az ellenzéki politikus szerint Magyarországon olyan rendszer épült ki, amely a köztársaság alapintézményeit tagadja azzal, hogy bár fenntartja, kizárólag a saját érdekében működteti őket. "Nincs más utunk, küzdenünk kell a köztársaságért" - hangoztatta. Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke arról beszélt, hogy az 1989-ben kikiáltott köztársaságot "nem meggyilkolták, hanem szép lassan elfolyatták". "Köztársasági elnökünk van, de köztársaságunk nincs" - fogalmazott.
    

Az MSZP, a DK és a Párbeszéd politikusai az 1946-ban ezen a napon kikiáltott köztársaságra emlékezve virágokat helyeztek el a Carl Lutz rakparton felállított kőnél.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com