MSZP: maradjon az alapvető élelmiszerek árstopja!

Ne szüntessék meg az alapvető élelmiszerek árstopját, amíg nem csökkentik azok áfáját! - szorgalmazta az MSZP társelnöke kedden Budapesten, egy háttérbeszélgetésen.Kunhalmi Ágnes közölte, azt javasolják a kormánynak, hogy április 30-ával ne szüntesse meg a nyolc alapvető élelmiszerre vonatkozó hatósági árat.

Az ellenzéki politikus ismertette pártja javaslatait, amelyek az ársapkák megtartása és bővítése, valamint az alapvető élelmiszerek áfájának nulla százalékra csökkentése mellett tartalmazzák az élelmiszerekre kivetett 4,1 százalékos különadó megszüntetését.
    

Kezdeményezte, hogy hatóságilag ellenőrizzék az árak csökkenését, az ársapkák miatt kapjanak állami kompenzációt a kisboltok, kistermelők. Kunhalmi Ágnes azt mondta, sántít a kormány érvelése, hogy a háború miatt magas az infláció, hiszen már annak kitörése előtt elszabadultak az árak. Vitatta azt is, hogy az ársapkák tönkreteszik a gazdaságot. A társelnök szerint a rossz kormányzati gazdaságpolitika csapódik le az árakban, példaként a gyenge forintot, az uniós megállapodás csúszását, a drága orosz gázt, a kiskereskedelmi különadót és azt említette, hogy nem kompenzálták az aszálykárosultakat.
    

Görögországban 52 terméken van ársapka, mégis a magyarnál alacsonyabb, 7 százalék az infláció - vetette fel. Komjáthi Imre, az MSZP másik társelnöke azt mondta, a végtelenségig nem kell fenntartani az ársapkákat, addig viszont igen, amíg az alacsonykeresetűek meg nem tudják venni az alapvető élelmiszereket. Az államnak a zsebébe kell nyúlnia - hangoztatta.
    

A 2024-es önkormányzati választásról szólva Kunhalmi Ágnes hangsúlyozta, együttműködésre vannak ítélve a pártok, és a köztük zajló tárgyalások csúszása, az időhúzás nem segíti elő a választási sikert. Emlékeztetett arra, hogy az MSZP januárban levélben fordult a többi ellenzéki párthoz, hogy kezdjék el a tárgyalásokat az önkormányzati választásokról. A szocialisták szerint elsősorban helyben kell megállapodni, ha pedig ilyen egyezség nincs, és több jó jelölt is van, előválasztást kell tartani a 10 ezer fő feletti településeken. Hozzátette: levelükre - a DK-t és az LMP-t leszámítva - pozitívan reagáltak a pártok. Az európai parlamenti választásról Komjáthi Imre azt mondta, önálló indulásra készülnek, de nyitottak az együttműködésre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

http://ujhazak.com