MSZP: meg kell segíteni a kisboltokat

A kisboltok megsegítését sürgette az MSZP elnökhelyettese csütörtökön.Varga László az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón ismertette pártja ötpontos mentőcsomagját a háztartásoknak, ennek része, hogy a kormány kompenzálja a kisboltok ársapkás termékek miatti veszteségeit.
    

Elmondta, a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint jelentősen csökkent a kiskereskedelmi egységek száma, tavaly több mint 4500 kisbolt zárt be. Szerinte a bezárások azért is tragikusak, mert 10-15 ezer ember egzisztenciáját jelentették ezek a kisboltok, és az is súlyos probléma, hogy volt olyan település, ahol az utolsó működő üzlet is bezárt.
    

Az ellenzéki politikus szerint az is sújtja a kisboltokat, hogy az ársapkás termékek árát egy kisebb termékkörben tudják csak "kompenzálni", mint a nagyobb üzletek. Kitért arra is, hogy egy felmérés szerint a lakosság hatvan százaléka érzi úgy, hogy be kell érnie gyengébb minőségű élelmiszerrel, nyolcvan százaléka pedig úgy gondolja, hogy kénytelen visszafogni a fogyasztását.
    

Értékelése szerint a vásárlóerő zsugorodása tovább fog folytatódni, ez pedig újabb boltbezárásokhoz vezet. Varga László az MSZP által javasolt mentőcsomag részeként beszélt az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséről és a kiskereskedelmi különadó eltörléséről. Hozzátette: amíg nem csökken az alapvető élelmiszerek áfája és nem törlik el a kiskereskedelmi különadót, fenn kell tartani az élelmiszerárstopot. Javasolta, hogy a legrászorultabb háromszázezer család kapjon havi húszezer forintos élelmiszer-bankkártyát, és június 1-jétől öt százalékkal emeljék a nyugdíjakat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com