MSZP: meg kell teremteni Budapest szabadságát és önállósását

Az MSZP szerint meg kell teremteni Budapest szabadságát és önállóságát, hogy a fővárosiak dönthessenek a saját sorsukról.Horváth Csaba, az ellenzéki párt fővárosi képviselője a párt budapesti szervezete által Szabad Budapestet! címmel rendezett csütörtöki budapesti konferencián azt mondta: ki kell vívni Budapest szabadságát és önállóságát, hiszen az itt élőknek kell dönteniük a saját sorsukról, jelenükről és a jövőjükről.

    
Az önálló, erős Budapest nem álom, nekünk kell megteremteni, és ehhez az erőt a változást akaró budapestiek tömegének, a garanciát pedig egy Budapest törvénynek kell adni - jelentette ki Horváth Csaba, aki szerint az előbbi törvényben kellene rögzíteni a főváros szabadságát, az állam, a kormány és a főváros közötti feladatmegosztást, valamint ebben kellene garantálni, hogy a budapestiek által befizetett adó megfelelő része helyben marad.
    

A politikus arról beszélt, hogy Budapest Magyarország szellemi és a gazdasági központja, fejlődésének a garanciája és "az ország motorja", de ennek ellenére nem kapja meg azt a megbecsülést és tiszteletet, amit megérdemel.

Drasztikusan csökkentették forrásait, megcsonkították jogköreit, elvették az önállóságát - mondta hozzátéve, hogy "az államosítás mára garanciája lett a hanyatlásnak".
    

Horváth Csaba szerint ma a kormány mondja meg mire van szüksége a fővárosnak: mit kell fejleszteni, hogyan és miből. A főváros még a saját pénzét sem költheti el, mert a kormány hozzájárulása nélkül ezt nem teheti meg. "Budapestet gyámság alá helyezték" - fogalmazott. Horváth Csaba azt mondta, hogy Tarlós István a főpolgármestersége alatt Orbán Viktor miniszterelnöknek és a Fidesznek "gazsulál": hagyta, hogy elvegyék Budapest szabadságát, önállóságát és pénzét, valamint hagyta, hogy a főváros "a fideszes oligarchák játékszere legyen".
    

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: meg kell teremteni az igazi önkormányzatiságot. Erős, önálló  Budapest nélkül nincs erős Magyarország sem, ezért minden, a budapestiek által adóként befizetett 10 forintból 1-et vissza kell szerezni. Olyan várost kell építeni, amely mindenki számára egészségesebb, tisztább és élhetőbb - mondta Horváth Csaba a feladatok között sorolva, hogy újra kell indítani az önkormányzati bérlakásprogramot, a gyalogos, a kerékpáros és a közösségi közlekedést kell előnyben részesíteni az autókkal szemben, fejleszteni kell a tömegközlekedést, növelni kell a fővárosi rendőrök számát.
    

Az ellenzéki politikus kijelentette: a "Szabad Budapestet, most!" elképzelésük az élet védelmének programja: egészségesebbé, zöldebbé kell tenni Budapestet, és be kell fejezni a fák irtását. Mint kifejtette, Budapestnek minden évben 100 ezer négyzetméter parkot kellene kialakítani, minden budapesti csecsemő születése után egy új fát kellene ültetni, 10 éven belül valamennyi fővárosi autóbuszt környezetbarát elektromos járműre kell cserélni, valamint Budapest összes közintézményének az egyharmadát zöld, megújuló energiaforrásra kell átállítani.
    

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke közölte, arra készülnek, hogy még idén megkérdezik a budapestieket: kit szeretnének a jövő ősszel változást hozó csapat vezetőjének. Ne engedjük, hogy a megváltoztathatatlanság érzése uralkodjon el Budapesten, nem választották meg még főpolgármesternek harmadszor is Tarlós Istvánt - hangoztatta.  
    

Molnár Zsolt azt mondta: nem ott kívánják folytatni, ahol Demszky Gábor korábbi szabaddemokrata főpolgármester 2010-ben abbahagyta, "másképpen szeretnénk". Ugyanakkor - mint megjegyezte - akkor egy demokratikus főváros és ország működött. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: "egy demokratikus sokszínű Budapestnek nem lehet a gazdája a mai hatalom".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com