MSZP: miért védi Kásler Miklós a Borsod megyei kórház vezetőit?

Gazdasági összefonódást emlegetett az emberi erőforrások minisztere, valamint a Borsod megyei kórház vezetője között Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján, azt kérdezve: miért védi Kásler Miklós a "szervkereskedelembe, lopásba és csonkításba keveredett kórház" vezetőit?A képviselő emlékeztetett azokra a sajtóhírekre, amelyek a kórház dolgozóinak a miniszterhez írt leveléről számolnak be. A levél alapján, amely szerint engedély nélkül végeznek mesterséges megtermékenyítést a kórházban, és amely a szervkereskedelem gyanúját is felveti, nyomozást rendeltek el - tette hozzá.

    
Bangóné Borbély Ildikó szerint csalást és több százmillió forintos károkozást is elkövettek a kórházban, mivel az uniós fejlesztési támogatásokat nem megfelelően költötték el, valamint két esetben kórlapot is hamisítottak az intézményben, hogy a károsult betegek elessenek a kártérítés lehetőségétől. A képviselő elfogadhatatlannak ítélte, hogy az ügyekről a nyomozás érdekére hivatkozva nem kapott választ Kásler Miklóstól. Közölte: az MSZP szerint a nyomozást az segítené, ha a kórház vezetőit felmentenék, mert előfordulhat, hogy bizonyítékokat tüntetnek el, összebeszélnek vagy befolyásolják a tanúkat.
    

A politikus Kásler Miklós közvetlen bizalmasának nevezte Révész János megbízott igazgatót. Azért nem tudja véglegesíteni őt a miniszter a kórház élén, mert nincs megfelelő végzettsége - mondta. Révész Jánost ugyanakkor 2018-ban a több százmilliárd forintos piacról döntő Országos Gyógyszerészeti Intézet ötfős vezető testületbe is delegálta a tárcavezető.
   

A képviselő megjegyezte: a testület tagjai máig nem estek át az előírt nemzetbiztonsági átvilágításon. Beszámolt arról is: Révész Jánosnak az onkológiai szerződéseket felügyelő cége több tízmillió forintos megbízásokat kap, amely szerinte a miniszter tudta nélkül nem lehetséges.  Bangóné Borbély Ildikó kérdésre elmondta: havonta mintegy 260 ezer forintot, vagyis a fizetésemelésének összegét fordítja jótékonyságra a képviselői fizetéséből. Hozzátette: az MSZP nemcsak karácsonykor jótékonykodik, hanem rendszeresen és több mint tíz éve segíti a rászorulókat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com