MSZP: nem Európát, hanem Orbán Viktort kell megállítani (2. rész)

Nem Európát, hanem Orbán Viktort kell megállítani, Európát utol kell érni - jelentette ki az MSZP alelnöke szombaton sajtótájékoztatón Budapesten. Gúr Nándor szerint a Fidesznek az ország felemelkedéséről szóló "dumájával" szemben több millió ember számára romlik a helyzet, és nemhogy utolérnénk az Európai béreket, de lassan már a romániai bérek alá csúszunk. Hangsúlyozta, hogy a legjobb demográfiai ösztönzőt az anyagi biztonság és a növekvő bérek jelentenék.

Ezzel szemben az a politika, amit a Fidesz, a gazdagok kormánya művel, a "leghatékonyabb fogamzásgátló" Magyarországon - vélekedett az ellenzéki politikus.


Elmondása szerint hét éve romlik az ország versenyképessége, az unió 263 régiójából csupán egy magyar található a középmezőnyben. A többi hat pedig az utolsó egyharmadban helyezkedik el, sőt négyet a 20 legszegényebb között jegyeznek - tette hozzá. Ezt azt is jelenti - mutatott rá Gúr Nándor -, hogy négymillió ember szegénységben él, és még azok fele sem kapja meg a létminimumot a munkájáért, aki dolgozik.


Az uniós források nélkül ma 6-7 százalékkal volna alacsonyabb a GDP, és egyharmadnyival kevesebb beruházás valósult volna meg Magyarországon - emelte ki Gúr Nándor a GKI Gazdaságkutató Zrt. adataira hivatkozva. Bangóné Borbély Ildikó, a párt országgyűlési képviselője a demográfiai helyzetet értékelve hangsúlyozta: ma ott tartunk, hogy az elmúlt hét évben már 78 ezer, vagyis minden hatodik magyar gyermek külföldön született. Ugyanakkor a kormányzat a külföldön születettek számát is beleszámítja a statisztikába, és ezek szerint az elmúlt évben 93 100 magyar gyermek született. Ám azt nem teszik hozzá, hogy közülük 14 ezren külföldön - jegyezte meg.


Hozzáfűzte: az elmúlt évben így kevesebb mint 80 ezer gyermek született Magyarországon, ami soha nem látott mélypont a születések számát tekintve - tette hozzá. Mindez az MSZP szerint azt jelenti, hogy a Fidesz családpolitikája megbukott, ugyanis a legnagyobb szegénységi kockázatot ma a gyermekvállalás jelenti Magyarországon. Ezen kíván változtatni az MSZP a Botka László miniszterelnök-jelölt által fémjelzett programjával - jelentette ki az ellenzéki politikus.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a „sajátját” lopta el

Csak a „sajátját” lopta el

Országos koordináció, megyei összefogás és városi leleményesség eredményeként a rendőrök azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Tiszaújvárosban feltörte egy csomagautomata bokszait.

Egy rendelés buktatta le

Egy rendelés buktatta le

Interneten rendelt kábítószert egy 32 éves hajdúszoboszlói férfi, a futár mellett a rendőrök is házhoz érkeztek.

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

A terézvárosi rendőrök azonosították a férfit, aki választási plakátokat vágott le, majd bántalmazta a szemtanút, aki ezt mobiltelefonnal felvette - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Gyorsan intézkedtek a lengyeltóti járőrök.

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Egy esztergomi férfi felhasznált egy talált bankkártyát a mellette lévő PIN-kóddal, a dorogi nyomozók rövid időn belül azonosították.

Ideiglenesen bezáratták

Ideiglenesen bezáratták

Három hónapig nem nyithat ki egy salgótarjáni diszkó, mert a gyanú szerint egy 19 éves férfi a szórakozóhelyen kábítószert árult vevőinek.

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Évek óta csökken az ittasan okozott, személyi sérüléses balesetek száma.

Vigyázzunk az értékeinkre!

Vigyázzunk az értékeinkre!

Felesleges kockázatot vállal, aki a nyitott autóban hagyja az indítókulcsot.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

http://ujhazak.com