MSZP: olyan országot kell teremteni, ahol jó nőnek lenni

A szabad, esélyteremtő Magyarország megteremtéséről, egy olyan ország víziójáról beszélt pénteken az MSZP frakcióvezető-helyettese, ahol jó nőnek lenni.Gurmai Zita az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón ismertette pártja közelmúltban elkészült, Rendszerváltást! című programját, amely szavai szerint egy olyan ország megteremtéséről szól, ahol elfogadhatatlan a nemek közti bérszakadék, ahol egyenlő munkáért egyenlő fizetés jár, ahol a nők otthonosan mozoghatnak a közéletben és kiegyensúlyozott a nemek aránya a parlamentben, továbbá ahol a nőknek nem kell az erőszaktól rettegnie.
    

Hozzátette: a program útmutató egy olyan igazságos, esélyteremtő és szolidáris ország megteremtéséhez, amely az északi jóléti államokhoz hasonlóan szociáldemokrata vívmányokkal kívánja elsimítani a társadalmi egyenlőtlenségeket. Közölte, hidat kell képezni az áthatolhatatlannak látszó szociális szakadékok között, hogy a hátrányos helyzetű csoportok tagjainak is meglegyen az esélye az életben történő kiteljesedésre.
    

Az MSZP nőtagozatának elnöke elmondta, pártja szerint igazságtalan, hogy a gyermekek sorsát ma előre meghatározza a születési helyük, családjuk vagyoni körülményei és nem férnek hozzá egyenlően a 21. századi tudáshoz. Igazságtalan, hogy folyamatosan romlik az egészségügyi ellátás színvonala, és hogy fiatalok jelentős részének álom a saját élet elkezdéséhez egy lakás - jelentette ki.
    

Azt mondta, hogy a női jogok és az esélyegyenlőség területén is visszalépés tapasztalható Magyarországon, nyugaton evidenciaként kezelt kérdésekért is meg kell küzdeni. A női jogok helyzetét jól mutatja, hogy a parlamenti képviseletet nézve Magyarországot Türkmenisztán és Üzbegisztán is megelőzi - jegyezte meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

http://ujhazak.com