MSZP: Orbán újraválasztásával az öncélú politizálásra mond igent a Fidesz-kongresszus

Az MSZP szerint akik a vasárnapi Fidesz-kongresszuson újra pártelnöknek választják Orbán Viktort, azok a fizetések elmaradására, "a rohadó iskolákra és kórházakra", az orosz érdekek kritikátlan kiszolgálására, a nemzetközi elszigetelődésre, az urizálásra, a lopásra és az öncélúvá vált politizálásra mondanak igent.mszpKunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke szombati, Kéthly Anna budapesti szobra előtt tartott sajtótájékoztatóján a fideszes kongresszusi küldöttek figyelmébe ajánlotta Orbán Viktor korábbi szavait, miszerint ne arra figyeljenek, amit mond, hanem arra, amit tesz.

Az ellenzéki politikus hozzátette, "a sokszor idegengyűlöletbe és rasszizmusba hajló beszédmód és kettős beszéd" is szörnyű, de ennél borzasztóbb, amit a kormányfő cselekszik. Közalkalmazottak ezrei nem kaptak fizetést, van olyan, akinek október óta nem érkezett meg a bére, azzal együtt, hogy a magyar állam rövid lejáratú állampapírokat bocsát ki - hívta fel a figyelmet a képviselő.

Szavai szerint felvetődik a kérdés, kiürült-e az államkassza és elfogyott-e a pénz, hogy kifizessék az állami alkalmazottakat. Eközben az egészségügyben soha nem látott mértékben nőnek a várólisták, védőnők és orvosok hagyják el az országot, a kórházak pedig siralmas állapotban vannak - fűzte hozzá.

A magyar oktatás rendszere "a szemünk előtt zuhan össze", nemcsak a tankönyvek, hanem a pedagógusok fizetései sem érkeztek meg időben - fogalmazott. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ folyamatosan újratermeli az adósságot, miközben hatalmas fenntartói problémákkal is küszködik; növekszik az iskolát korán elhagyók aránya, miközben a politikusok nem az állami iskolákba íratják gyermekeiket - sorolta kifogásait Kunhalmi Ágnes.

A helyszínválasztásra kitérve azt kérdezte, hiteles-e, hogy azok állították fel Kéthly Anna szociáldemokrata politikus szobrát, akik leszállították a tankötelezettség korhatárát, miközben a volt politikus haláláig azért küzdött, hogy a szegény gyermekek jobb iskolához jussanak.

Van-e erkölcsi alapja Orbán Viktornak szobrot állítani Kéthly Annának, amikor a miniszterelnök szerint a magyar nők nem alkalmasak arra, hogy a politikában vezető szerephez jussanak? - folytatta kérdéseit. Most azok állítanak szobrot az egykori képviselőnőnek, akik a politikailag vállalhatatlan Hóman Bálintnak is szobrot akarnak állítani - mondta az MSZP-s képviselő.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com