MSZP: Orbán Viktor és pártja erőszakos provokációkat készít elő

Az MSZP szerint Orbán Viktor és pártja erőszakos provokációkat készít elő, ezért "kezdték el hajtogatni saját forgatókönyvüket, hogy ősszel történni fog valami az országban".Az ellenzéki párt csütörtökön közleményben arra reagált, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke előző nap a Felvidéken zajló Martosi Szabadegyetem fővédnöki fórumán arról beszélt: az ősszel leplezetlen koalíció jöhet létre a magyarországi ellenzék és a Soros György-féle szervezetek között, hogy utóbbiak a demokrácia intézményrendszere elleni nyílt támadásokkal, utcai zavargásokkal gerjesszenek hangulatot a választások előtt.

Az MSZP szerint mindez kísértetiesen hasonlít az 1998 előtti időszakhoz, amikor "titokzatos robbantások történtek", majd a Fidesz győzelme után ezek a merényletek megszűntek. Később kiderült, hogy a mindenki által csak "bombagyárosként" ismert Dietmar Clodo bevallotta: többször is találkozott Pintér Sándor belügyminiszterrel - írták.


A szocialisták arra kérik a rendőröket, hogy ne engedjenek "a fideszes politikai nyomásnak". Ha a hatóságok asszisztálnának a politikai bűnözők provokációihoz, az saját embereik és hivatásuk megalázása lenne - tették hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com