MSZP: Orbán Viktor vállaljon hosszú távú garanciát a BKV finanszírozására!

A kormányfő és a főpolgármester hétfői találkozója kapcsán az MSZP azt követeli Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy vállaljon garanciát a budapesti közösségi közlekedés hosszú távú finanszírozására.mszpHorváth Csaba, a szocialisták fővárosi képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, Tarlós Istvántól ezzel egy időben azt követelik, hogy addig ne álljon fel a tárgyalóasztaltól, amíg a miniszterelnök írásos ígéretet nem tesz a főváros problémáinak rendezésére, mindezt úgy, hogy közben nem államosítanak további fővárosi vagyonelemeket.

Az ellenzéki politikus szerint a kabinetnek elsőként azt a 15 milliárd forintot kellene átutalnia, amely jelenleg is hiányzik Budapest idei költségvetéséből. Horváth Csaba hangsúlyozta, a budapestiek naponta 18 milliárd forint adót fizetnek az államnak, aminek elegendőnek kellene lennie a város fenntartási kiadásaira.

A kormánynak garanciát kell vállalnia azon fővárosi fejlesztések támogatására is, amelyeket az önkormányzat saját erőből nem tud finanszírozni - fejtette ki, majd példaként említette erre a 3-as metró, a HÉV-ek és a kisföldalatti felújítását.

A szocialista politikus végül arra is felszólította a kormányoldalt, hogy vonja vissza azt a héten elfogadott törvénymódosítást, amely az agglomerációs közlekedés mellett a főváros takarítási, parkfenntartási és kéményseprési feladatait is veszélybe sodorja, amivel munkahelyek ezrei szűnhetnek meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

Példátlan összefogás

Példátlan összefogás

Százak keresték azt a 43 éves férfit, aki egy igazoltató rendőrt gázolt el Kaposszekcsőn csütörtökön késő este.

http://ujhazak.com