MSZP-Párbeszéd: fel kell számolni Magyarországon "a rezsiválságot" (2. rész)

Az MSZP-Párbeszéd szerint fel kell számolni Magyarországon "a rezsiválságot", ezért a többi között sávos hatósági földgázárat kell bevezetni, amely a két ellenzéki párt javaslata szerint elsősorban a kisfogyasztókat segítené.Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, a Párbeszéd társelnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón javaslataik között említette, hogy az átlagfogyasztásig 30 százalékkal csökkentenék a gáz, 10-10 százalékkal pedig az áram és a távhő árát. Jelképes áron biztosítanák a mindennapi életvitelhez szükséges ivóvizet, vezetékes energiát, a kikapcsolt fogyasztókat ingyenesen kapcsolnák vissza, energiahatékonysági programot indítanának és növelnék a szociális tűzifaprogram támogatását - ismertette.

   
A politikus úgy értékelt, hogy Magyarországon rezsiválság van, amelyet meg kell szüntetni. A javasolt intézkedéseket azonnal meg kellene tennie a kormánynak. Ha a kormány nem lép, akkor az egy újabb nagyon nyomós indok minden változást akaró polgárnak, hogy április 8-án a változás szövetségét támogassa - hangoztatta.
    

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy 2013. január 1-je óta a Fidesz 70 ezer forintot húzott ki a magyar családok zsebéből azzal, hogy drágábban adta a földgázt, mint amennyiért a magyar földgázkereskedő megvásárolta.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Számításaik szerint a jövő héten várható extrém hideg miatt a mostani gázárakkal a Fidesz kétezer forintot vesz ki a magyar emberek zsebéből.
   

Kitért arra is, hogy 2010 óta 167 ezer háztartást kapcsoltak ki a gáz-, és csaknem 20 ezret az áramszolgáltatásból. 2010 óta 33 százalékkal nőtt a tűzifa, 43 százalékkal a brikett ára - mondta. Hozzátette: a Magyar Szociális Fórum adatai szerint ezen a télen eddig már 149 ember fagyott meg az országban, 70 ember a saját fűtetlen lakásában.
    

Az MSZP frakcióvezetője kérdésekre részletezte javaslataikat. Elmondta, hogy minden fogyasztási kategóriában 30 százalékkal csökkenne a gázár, a Fidesz módszerével ellenben a nagyfogyasztók takarítják meg a legtöbbet. A jelképes árú szolgáltatásról közölte, mivel a piaci viszonyok megengedik, a 30 százalékos árcsökkentés után az alapszolgáltatásnak nem lenne díja. A kiosztott sajtóanyag szerint az alapszolgáltatás 1 köbméter vizet, 15 köbméter földgázt és 30 kilowattóra áramot jelentene fejenként havonta.
    

Tóth Bertalan azt mondta, ez a költségvetésnek nem kerülne semmibe, mert állami tulajdonban van a földgázkereskedő és a nemzeti közműszolgáltató. A cégeknek annyiba kerülne az árcsökkentést, amennyit most a földgázkereskedő megtakarít az olcsó árakon; 2016-ban ez 50 milliárd forint volt - részletezte. Kérdésre a frakcióvezető összevetette javaslataikat a Demokratikus Koalíció (DK) kezdeményezésével, amely szerint ingyenessé kell tenni a minimális gáz-, víz- és áramfogyasztást. Tóth Bertalan úgy értékelt, a DK kezdeményezése jó, de nem elég, mert a DK háztartásonként adna kedvezményt, az MSZP viszont személyenként. Felhívta a figyelmet, hogy ezen kívül az MSZP-nek több javaslata is van ezen közszolgáltatásokkal kapcsolatban. Szerinte a szocialisták javaslata fenntarthatóbb és sokkal igazságosabb.
  

 A Fidesz általában úgy reagál - vetették fel -, hogy a szocialisták korábban többször is emelték a gáz árát. Tóth Bertalan erre azt mondta, korábban a világpiacon emelkedett az energiahordozók ára, ezért Magyarországon is nőtt az ár. A Fidesz 2010-től 2012-ig emelte a gáz árát, majd azt követően kezdte csökkenteni - mondta. Szerinte a Fidesz sem tett mást, mint az előző kormányok: a beszerzési árnak megfelelően növelte a gáz árát, majd elkezdte csökkenteni, miután mérséklődött a világpiaci ár, csak a Fidesz ezt becsomagolta egy "rezsicsökkentéses csomagolópapírba".
    

A Czeglédy Csaba országgyűlési képviselőjelöltségével kapcsolatos kérdésre a szocialista politikus azt mondta, Czeglédy Csaba már korábban felfüggesztette párttagságát. A pártalapszabály szerint azonban ha egy párttag az MSZP jelöltjével szemben indul, annak automatikusan megszűnik a párttagsága; ennek megállapítása a helyi szervezet feladata - részletezte.
    

Arra a kérdésre, hogyan értékelik, hogy csak Magyarország nem vesz részt Emmanuel Macron francia elnök európai konzultációjában, Karácsony Gergely úgy válaszolt: Magyarországnak egyfajta szájhős kormánya van, a nemzeti érdekekre hivatkozik folyamatosan, de a nemzeti érdekeket rombolja, amikor kimarad minden uniós reformgondolkodásból. Az MSZP-Párbeszéd elkötelezett az ország uniós tagsága mellett, amelynek valódi tagságnak kell lennie: nemcsak arról kell szólnia, hogy elfogadjuk a pénzt, hanem hogy közösen építjük a közösséget - mondta.
    

Magyarország egységes, erős EU-ban érdekelt, de a magyar kormány politikája a kétsebességes Európát fogja kiprovokálni - közölte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com