MSZP-Párbeszéd: kárpótolni kell az ellátástól jogtalanul megfosztott rokkantnyugdíjasokat!

Az MSZP-Párbeszéd arra szólítja fel a kormányt, hogy kárpótolja azokat a rokkantnyugdíjasokat, akiktől törvényellenesen vették el a korábbi jogosultságaikat.A két párt közös, hétfői sajtótájékoztatóján Tordai Bence (Párbeszéd) emlékeztetett: 2016-ban és 2017-ben több európai bírósági határozat is arra kötelezte a magyar államot, hogy változtassa meg azt a korábbi törvényt, ami sok rokkantnyugdíjastól megvonta az addigi járandóságait. Egy tavaly novemberi döntésében az Alkotmánybíróság is a kárvallottaknak adott igazat és arra utasította az Országgyűlést, hogy március 31-ig rendezze a helyzetet.     


A határidő vasárnap lejárt, a fideszes többség azonban a kisujját sem mozdította a rokkantak érdekében - fogalmazott Tordai Bence. A szocialista Korózs Lajos azt hangsúlyozta, hogy pénteken benyújtottak egy országgyűlési határozati javaslatot az ügyben. Ezeket az embereket ugyanis vissza kell helyezni eredeti jogaikba, mert rengeteg ellátástól estek el - mondta, kifejtve: azt indítványozták, hogy ne csak az ellátási különbözetet fizessék ki egy összegben a kárvallottaknak, de annak kamatait is.

    
Korózs Lajost más témában kérdezték arról, hogy a Szeviép Zrt. hat év börtönbüntetésre ítélt korábbi vezetője szerint 2010 előtt az építési beruházásokból az MSZP-hez is került pénz. A politikus nevetségesnek nevezte a felvetést, és emlékeztetett, hogy Ujhelyi István, az MSZP ez ügyben hírbe hozott EP-képviselője a hétvégén megmutatta a házát a médiának. Hozzátette: ő maga a hatodik ciklusát tölti a parlamentben, és még mindig ugyanabban a lakásban él, ahol képviselői karrierjének kezdetén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com