MSZP: Rogán Antal adjon tájékoztatást, igaz-e a Vasárnapi Hírek információja

Az MSZP szerint Rogán Antalnak tájékoztatást kellene arról, igaz-e az a Vasárnapi Hírek információja, miszerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) közreműködésével őrizetbe vettek egy belvárosi ügyvédet, akinél több száz millió forint készpénzt is találtak.Bárány Balázs, a párt országos elnökségének tagja Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, ha igazak a Vasárnapi Hírek szombati számában megjelent információk, akkor "Rogán Antal megbukott", és nem tehet úgy, mintha nem lenne semmi köze a belvárosi ügyvédhez. Azt is mondta, úgy tudják, a jogász abban az ügyvédi irodában dolgozik, amely az összes letelepedési kötvény papírügyeit intézi kizárólagos joggal.

Az MSZP azt követeli Rogán Antaltól, álljon ki a nyilvánosság elé és mondja meg, igaz-e a lapinformáció, továbbá, hogy az "állítólagos pénznek" van-e köze a letelepedési kötvényekhez. Bárány Balázs szerint egyébként ez lenne az érdeke a miniszternek is. A szocialista politikus közölte, követelik továbbá, hogy a TEK és a nyomozó hatóságok hozzák nyilvánosságra az állítólagos tettenérés dokumentumait.

Szombat reggel a rendőrség és az ügyészség cáfolta az MTI megkeresésére, hogy őrizetbe vettek volna egy belvárosi ügyvédet, akit tettenérés során, több száz millió forinttal együtt kaptak el. Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az MTI megkeresésére azt mondta: az ügyészség nem folytatott ilyen akciót és nincs tudomása arról, hogy ilyen ügyben eljártak volna. Az Országos Rendőr-főkapitányság ugyancsak arról tájékoztatta az MTI-t, hogy ilyen ügyről nincs tudomása.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com