MSZP: súlyos probléma ma Magyarországon a lakhatás

A szakemberek többsége egyetért abban, hogy ma Magyarországon súlyos probléma a lakhatás - mondta az MSZP országgyűlési képviselője pénteki online sajtótájékoztatóján.Hiszékeny Dezső a párt Facebook-oldalán közvetített tájékoztatóján azt mondta: a fogadóóráin megjelent állampolgárok több mint 70 százaléka olyan problémákkal keresi meg, amelyek valamilyen módon összefüggnek a lakhatással.
    

Hozzátette, a problémát érzékelte a kormány is, ezért vezették be a csok-ot, amely az ő megítélése szerint nem hoz megoldást, hiszen az érintetteknek "csak a töredéke képes arra, hogy használja ezt a programot". Ahhoz, hogy valaki ebben a programban részt vehessen, fel kell vennie egy 40-50 milliós kölcsönt a 20-30 millió forintnyi önerő mellé, de egy "átlag magyarnak" ezek elérhetetlen feltételek - fűzte hozzá.
    

Hangsúlyozta, más megoldásra van szükség: a szocialista párt állami bérlakások építésével kezelné a helyzetet, "hiszen ha a lakhatás válságban van, az azt jelenti, hogy hiány van új lakásokból". Kifejtette, hogy országosan ezres nagyságrendben kellene korszerű, megfizethető áron bérelhető és üzemeltethető lakásokat építeni. Szólt arról is, az MSZP javaslata nem példa nélküli, a XIII. kerületben az elmúlt években több száz önkormányzati bérlakás épült a valódi szociáldemokrata városvezetésnek köszönhetően. Már 10 évvel ezelőtt passzív ház is épült a kerületben, ez több mint 100 bérlakást foglal magába. Az ebben a házban élők évente csupán 50-60 ezer forint rezsit fizetnek - részletezte a politikus.
    

Az MSZP a jelenleg lakással ugyan rendelkező, de energetikailag nem korszerű lakóhellyel rendelkezők számára is segítséget nyújtana a modernizálásban - mondta Hiszékeny Dezső.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

http://ujhazak.com