MSZP: szigorítsák a gyermekpornográfia büntetési tételeit!

A gyermekpornográfiával kapcsolatos büntetési tételek szigorítását javasolja az MSZP - közölték szerdán a párt országgyűlési képviselői, Mesterházy Attila és Szakács László.Az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón Mesterházy Attila indoklásul azt mondta: a társadalmi kedélyeket felborzoló, az emberek igazságérzetét bántó, "hihetetlenül enyhe" ítélet született a majdnem 20 ezer gyermekpornográf felvételt birtokló volt perui nagykövet ügyében. Kaleta Gábort felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

    
Úgy fogalmazott: az ügyben csendben vannak a fideszes politikusok, úgy tűnik, ez a döntés nem háborította fel őket kellőképpen ahhoz, hogy bármilyen kezdeményezéssel éljenek. Ezért az MSZP indítványozza a vonatkozó törvények módosítását - közölte Mesterházy Attila, aki megjegyezte: Kaleta Gábor többször is átment nemzetbiztonsági átvilágításon.
    

Azt is kifogásolta, hogy mentő körülményként értékeltek Kaleta Gábor közszolgaságát. Szakács László, az MSZP elnökhelyettese elmondta: határozati javaslatuk alapján az Országgyűlés felhívná a kormányt a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítására, amely így szigorúan szankcionálná, ha valaki gyűjteményként megszerez és tárol 18 év alatti gyermekeket ábrázoló pornográf felvételeket.
    

Ha pedig valaki hivatalos személyként, közszolgaként követ el gyermekpornográfiával kapcsolatos bűncselekményeket, azt még súlyosabban büntessék - szólított fel. Az MSZP javaslatának része az is, hogy a kormány gondoskodjon egy olyan nyilvántartásról, amelyben bárki információt szerezhet arról, kik követtek el gyermekpornográfiával kapcsolatos bűncselekményt. Ezek az elkövetők pedig ne mentesülhessenek a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól. "Egész életükben legyen priuszuk, viseljék ezt a bélyeget" - mondta Szakács László.
    

A politikus Varga Judit igazságügyi minisztert a törvénymódosítások előkészítésére, az Országgyűlést pedig mihamarabbi döntésre szólította fel. Mesterházy Attila a kezdeményezés részeként az igazságügyi bizottság mielőbbi összeülését is szorgalmazta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com