MSZP: Tarlós vállaljon büntetőjogi felelősséget a mobilgátért!

Tarlós István főpolgármester írásban vállaljon büntetőjogi felelősséget arra az esetre, ha bármilyen baleset bekövetkezik "az általa erőltetett" római-parti mobilgát megvalósítása nyomán - jelentette ki Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.Az ellenzéki politikus azzal kapcsolatban, hogy Lányi András filozófus újabb tanulmányt nyújtott be a fővárosnak a Római-partról, azt mondta: Tarlós csak a saját elképzelését alátámasztó szakemberek véleményét hajlandó elfogadni, más szakvéleményeket elutasít. Amennyiben akadályozza a gátépítésről szóló, 55 ezer ember életkörülményeit meghatározó népszavazás kiírását, vállalnia kell a büntetőjogi felelőséget - tette hozzá Horváth Csaba.

   
Megjegyezte: szakértői vélemények szerint a közvetlenül a part mentén építendő mobilgát alapja folyamatosan ki volna téve a Duna hullámverésének, ami egy idő után erodálhatja a talapzatot. Ezzel szemben az egy utcával beljebb, a Nánási úton megvalósítandó gát szilárd védelmet biztosítana a területnek és megőrizné a Római-part jellegét - fűzte hozzá.
    

Szerinte ebben az ügyben Tarlós István nem mutogathat Demszky Gábor volt városvezetőre, hiszen hét éve ő a főpolgármester, és ez idő alatt nem történt a Római-part ügyében semmi. A szocialista politikus a továbbiakban úgy vélte, hogy miközben a 3-as metrón az északi szakasszal kezdődik meg a felújítás és utána a déli szakasz kerül sorra, Tarlós István most bevallotta, hogy a középső szakasz van a legrosszabb, életveszélyes állapotban. Amennyiben a középső szakaszon bekövetkezne egy baleset, miként tudná a büntetőjogi felelőséget magáról elhárítani? - tette fel a kérdést.
    

Azt is megtudhatták a főpolgármestertől - mondta -, hogy a 3-as metró felújított szerelvényeinek hibáit fakockák, azonosítatlan objektumok, sőt szabotőrök okozzák. Fel sem merült, hogy miért pont "a Taskent által is elutasított orosz ócskavas" került Budapestre, miközben alig 10 százalékkal drágábban a világ legmodernebb metrószerelvényeit vásárolhatta volna meg a főváros - fogalmazott Horváth Csaba, hozzátéve: a Budapesti Közlekedési Központot érintő "botrányok és szakmai hibák" miatt szorgalmazza Dabóczi Kálmán vezérigazgató leváltását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com