MSZP: tenni kell a magas üzemanyagár ellen!

A magas üzemanyagárak miatt intézkedésre szólította fel szerdán az MSZP pártigazgatója a kormányt. A szocialisták figyelemfelhívó akciót is indítanak, hogy megmutassák: "a kormány a benzinárral is úgy politizál, hogy az emberek életét megnehezítse".Molnár Zsolt az MSZP Facebook-oldalán egy benzinkút árkijelző táblái elől közvetített online sajtótájékoztatón azt mondta, jelentős részben a magyar kormányon múlik az üzemanyagár, mivel abban a legjelentősebb rész az adó. Értékelése szerint az önkormányzatok mellett most már az embereket is sarcolja a kormány, hiszen az ötszázforintos üzemanyagár elfogadhatatlan.
    

Felidézte, amikor a Fidesz ellenzékben volt, az akkori kormányt okolta a magas üzemanyagárakért. Az ellenzéki országgyűlési képviselő azt is követelte, hogy a kormány haladéktalanul adja át a jövedékiadó-bevételek egyharmadát a települési önkormányzatoknak, hogy azok el tudják látni az út- és parkfejlesztéssel kapcsolatos feladataikat.
    

Az MSZP által indított országos akcióról Bihal Dávid, az MSZP országos elnökségének tagja, XV. kerületi önkormányzati képviselő azt mondta, a következő időszakban nagyon sok helyen ott lesznek figyelemfelhívó akcióval, hogy megmutassák: "a kormány a benzinárral is úgy politizál, hogy az emberek életét megnehezítse". "Figyeljenek minket! Ott leszünk minden kilométerkőnél" - hangoztatta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

http://ujhazak.com