MSZP: új életpályamodell kell a rendvédelmi dolgozóknak

Új életpályamodell szükségességéről beszélt a rendvédelem területén csütörtökön az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának szocialista alelnöke, aki elmondta, az illetményalap emelésén túl az MSZP egy olyan bérrendszer kialakítását javasolja, amely követi az átlagbérek növekedését.Harangozó Tamás az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón pártja Rendszerváltást! című programját ismertetve elmondta, javítani kell Magyarországon a közbiztonságon is, ehhez jól képzett, megfizetett, megbecsült rendőrökre van szükség.
    

Hozzátette: hosszú évek óta tarthatatlan a rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban dolgozók helyzete, akiknek bére jelentősen elmarad a hivatásos állományétól. A frakcióvezető-helyettes a bérrendszer átalakítása mellett szólt arról is, hogy szükségesnek tartják egy új típusú szolgálati nyugdíjrendszer bevezetését, amely adómentes, nyugdíjszerű ellátást és nyugdíjasstátuszt biztosít.
    

Harangozó Tamás közölte, visszaállítanák a klasszikus körzeti megbízotti rendszer működését, ismét saját rendőrei lennének a falvaknak és a kisvárosoknak. A rendőrség az adott területet ismerő és azért felelősséggel tartozó állománnyal az ország minden pontján jelen lesz, hogy szükség esetén gyors és hatékony segítséget tudjon nyújtani - ismertette elképzeléseiket.
    

Kitért arra, hogy a határvédelmet helyben telepített határrendészeti állománnyal oldanák meg, míg a felduzzasztott Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon profiltisztítást hajtanának végre. A tűzoltók visszakapják hagyományos elnevezésüket, és csak a klasszikus tűzoltói és iparbiztonsági feladatokat látják el - részletezte.
    

Az ellenzéki politikus ígéretet tett a büntetés-végrehajtás évtizedek óta ígért, de meg nem valósult reformjára, valamint a fogvatartottak munkavégzésének felülvizsgálatára. Harangozó Tamás szerint Magyarországon változásra, a szabadság, a jogbiztonság és a demokrácia újbóli megteremtésére van szükség. Ezért alkotta meg az MSZP a Rendszerváltást! című programját, amely nem csupán szakpolitikai javaslatok gyűjteménye, de alternatívát is nyújt a jelenlegi kormány tevékenységével szemben - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com