MSZP: vádaskodás, hogy a Fidesz megvette a pártot

Vádaskodásnak minősítette az MSZP Soros György csütörtöki, Davosban tett kijelentését, amely szerint Orbán Viktor megvásárolta a szocialisták vezetőit.A szocialista párt pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: "a Fidesz szerint Soros zsebében vagyunk, Soros szerint a Fidesz vette meg az MSZP-t". Ha valaki, hát Soros György pontosan tudhatná, milyen nehéz védekezni egy alaptalan hazugság ellen - folytatták, kifejtve: eddig 47 képviselőjelöltjüket visszaléptették, és partnereikkel létrehozták a változás szövetségét a Fidesz bukásának érdekében, az MSZP tehát komoly árat fizetett a kormányváltásért.

   
"Ezek után persze lehet még vádaskodni, de ez ugyanolyan mese, mint a nem létező Soros-terv" - értékeli az ellenzéki párt, amely reagálását úgy zárta: a Fidesz kampánya egyetlen emberről szól, Soros Györgyről, az ő programjuk pedig minden magyar jövőjéről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

http://ujhazak.com