MTÜ: folytatódik az országos strandfejlesztő program

Folytatódik az országos strandfejlesztő program; az eddigi 4 ütemben, 11,5 milliárd forint támogatással 114 strandfejlesztés zárult le az ország természetes fürdőhelyein, az újabb, ötödik ütemben pedig további 3 milliárd forint fordítható a fejlesztésre - jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmusszakmai igazgatója szerdán a Balatoni Szövetség (BSZ) strandminősítő ünnepségén Balatonfenyvesen, ahol 43 balatoni strand kapott Kék hullám zászló minősítést.Juhász Szabolcs elmondta, az MTÜ kormánytámogatással négy éve elindított programjában eddig 97 balatoni strandfejlesztés 9 milliárd forintnyi támogatáshoz jutott. Sok balatoni strand teljesen megújult, aminek szerepe lehet abban, hogy minden korábbinál többen neveztek idén a strandminősítő megmérettetésére - tette hozzá.
    

Beszélt arról is, hogy a várakozások szerint az idei nyári szezon a vírushelyzet ellenére kiemelkedő lesz; az előfoglalások számának folyamatos emelkedése azt mutatja, jó esély van arra, hogy a tavalyi, sőt a tavalyelőtti adatokat is felülmúlják az ideiek. A külföldiek érdeklődésében is élénkülés tapasztalható az európai nyitásnak és az ország biztonságos járványkezelésének köszönhetően, a belföldi turizmus pedig új lendületet vett - fogalmazott.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A foglalások száma 68 százalékkal emelkedett az egy hónappal ezelőttihez képest; a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ júliusra 3,3 millió, míg augusztusra már 2,1 millió vendégéjszaka foglalást rögzített - mondta.
    

Az igazgató emlékeztetett arra, hogy a kormány pár hete fogadta el a nemzeti turizmusfejlesztési stratégiát. A korábbi, 2017-ben elfogadott stratégia fejlesztésorientált szemléletét az értékesítési és marketing fókuszú politika váltja fel, ami nem jelenti azt, hogy a fejlesztések ne folytatódnának - hangsúlyozta. A strandfejlesztő programról szólva felidézte, a cél, hogy 2030-ig megújuljanak és európai színvonalúvá váljanak a magyar szabadvízi strandok.
    

A Kék hullám zászló minősítéseket kiosztó ünnepségen Lombár Gábor, a BSZ elnöke a strandfejlesztéseket azért is nagyon fontosnak nevezte, mert a Balatonhoz érkező vendégek leginkább ezeken mérik le a térség, illetve a helyi szolgáltatások színvonalát. Üdvözölte, hogy az MTÜ-vel együttműködve felmérést készíthettek arról, milyen fejlesztéseket tartanának fontosnak a helyi települések a jövőben.
    

A rendezvényen Fadgyas Erzsébet Somogy megyei tisztifőorvos elmondta, idén a Balaton déli, somogyi partján 64 strand működését engedélyezték, amelyek nagy része szabadstrandként üzemel. "Folyamatos a strandok minőségének monitoringozása. A somogyi part mérési eredményei alapján elmondható, hogy kiváló a Balaton vízminősége, és a déli parton az alga sem jelent meg eddig" - közölte.
    

Fabacsovicsné Kovács Krisztina, a BSZ titkára arról beszélt, hogy a Kék hullám zászló strandminősítést 2004 óta, immár 18. alkalommal hirdette meg az üdülőrégió önkormányzatait tömörítő szövetség. A június 21-én indult bejárásokon a Nők a Balatonért Egyesület, a Balatoni Turizmus Szövetség, a Balatoni Kör, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség munkatársai is helyszíneltek. Az elnyert zászlókon egytől öt csillagig kaptak értékelést a megmérettetésen induló strandok, ezzel is jelezve a fürdőhely szolgáltatásainak színvonalát.
    

A minősítés során a bizottság vizsgálta a parkolási viszonyokat, a vizesblokkok állapotát, -tisztaságát, a strand akadálymentesítésének szintjét, a környezet állapotát a meder állapotával együtt, a játszóterek minőségét, árnyékoltságát. Figyelembe vették a sportolási lehetőségeket, a gyerekbarát szolgáltatásokat és a strandi vendéglátóhelyek kínálatát is, az utóbbinál fontosnak tartva a helyi termékek jelenlétét, és az étel-ital választékot is.
    

Az idei strandminősítő verseny győztese a legtöbb pontszámot elérő csopaki Községi strand lett. Ebben az évben is - csakúgy mint tavaly - különdíjjal jutalmazták a járványügyi védekezésben legfelkészültebbeket: a balatonföldvári Keleti strandot, a vonyarcvashegyi Lido strandot és a balatongyöröki Községi strandot. A három Balaton-parttal rendelkező megye, Veszprém, Zala és Somogy megye önkormányzata különdíjat ajánlott fel egy-egy kiemelkedően szereplő, megyéjükben található strand számára, amely elismeréseket a balatonlellei Napfény Strand, az örvényesi Legisly Beach és a vonyarcvashegyi Lido Strand kapta.
   

A strandminősítő megmérettetésre benevezettek közül 24 balatoni strand nyert el ötcsillagos, 16 strand négycsillagos, és 3 strand három csillagos Kék hullám zászlót.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pánikba esett a Velencei-tó közepén

Pánikba esett a Velencei-tó közepén

A vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit.

Miniszterelnöki incidens

Miniszterelnöki incidens

A Nyugati Pályaudvaron történt esettel kapcsolatban vizsgálat indult.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

http://ujhazak.com