MTÜ: újabb szabadvízi strandok újulnak meg a nyárra

Országszerte újabb közel 90 fejlesztés valósulhat meg a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. nemrég zárult strandfejlesztési pályázatának köszönhetően; 40 beruházás finanszírozásáról már döntés is született - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) hétfőn.Kiemelték: a strandfejlesztési program újabb ütemében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és a kormány támogatásával összesen 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból újulhatnak meg strandok a Balatonnál, a Tisza-tónál, a Velencei-tónál, valamint a Duna és a Tisza mentén.
    

A kiírás elsősorban az akadálymentesítést, a hozzáférhetőséget, valamint a család- és látogatóbarát szolgáltatások kialakítását célozta, a fejlesztések esetében kiemelt figyelmet kap az alapszolgáltatások minőségének emelése, így többek között a vizesblokkok és az öltözőkabinok megújítása, a vízbejutás feltételeinek javítása. A most rendelkezésre álló forrásból zöld felületek újulhatnak meg, de lehetőség nyílik ingyenes wifi kiépítésére, árnyékolók és utcabútorok telepítésére is.
    

Emlékeztettek arra, hogy az MTÜ 2017-ben indította el a Kisfaludy Strandfejlesztési Programot, amelynek célja, hogy 2030-ig az összes hazai szabadvízi strand megújuljon. A támogatássorozat első négy ütemében már 114 szabadvízi strand jutott 12 milliárd forint támogatáshoz. A strandfejlesztési program szerves része azoknak a fejlesztéseknek, amelyekkel a kormány Magyarország megújulását támogatja, ezen erőfeszítéseknek köszönhetően a turisztikai ágazat újra a hazai gazdaság húzóágazatává válhat - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com