Munkába állt a tízezredik alkalmazott a győri Audi-gyárban

Munkába állt szerdán a tízezredik alkalmazott az Audi Hungaria Motor Kft. győri gyárában.

Az ez alkalomból rendezett ünnepségen Knáb Erzsébet személyügyekért felelős ügyvezető igazgató arról beszélt, hogy új járműgyáruk nyári avatása után jelentősen emelkedett a munkatársak létszáma a motorgyártás, a műszaki fejlesztés és a szerszámgyártás területén is.

al

Hozzátette: egy vállalat jövőjét munkatársai határozzák meg, az Audi pedig, amely megnövekedett munkaerő-igényét helyben nem tudja kielégíteni, vonzó munkáltató, amit az is mutat, hogy a tízezredik munkatárs, Honfi Norbert a Heves megyei Felsőtárkányból érkezett Győrbe.

Achim Heinfling, a társaság termelésért felelős ügyvezető igazgatója az eseményen arról beszélt: 20 éve négyhengeres motorok gyártásával indult a győri gyár, s a most munkába álló tízezredik munkatárs is erre a területre kerül a motorgyárba.

Mint mondta, tíz másodpercenként készül el a gyárban egy új erőforrás, ami napi nyolcezer darabot jelent. Idei első féléves termelésük 1,02 millió darab volt, s heteken belül elkészül az üzemben a 25 milliomodik motor.

Az év eleje óta 1300-zal bővült a létszám, amely 2013-ban további 150 fővel bővülhet. Az Audi Hungaria Motor Kft. létszáma 2011 szeptemberében érte el a hétezret, tavaly áprilisban a nyolcezret, idén februárban pedig a kilencezret.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com