Munkacsoport alakult a gyermekek jogtudatosságának fejlesztéséért

Ombudsmani kezdeményezésre munkacsoport alakult a gyermekek jogtudatosságának fejlesztéséért, a testület a jogvédelem területén tevékenykedő állami intézmények és civil-szakmai szereplők közreműködésével tartotta meg alakuló ülését - tájékozatta az ombudsmani hivatal csütörtökön az MTI-t.

"Az eddig egyedülálló együttműködés célja, hogy az eltérő szerep- és feladatkörű intézmények közötti párbeszéddel, információáramlással, illetve tapasztalatcserével támogassa a gyermekek, a fiatalok jogismeretének gyarapítását, jogtudatosságuk fejlesztését, ezzel jogérvényesítését" - áll a közleményben.

jogszabály

Emlékeztettek arra, az alapvető jogok biztosa, Székely László még májusban, egy a gyermekek és fiatalok jogtudatosságának helyzetével foglalkozó szakmai műhelybeszélgetésen jelentette be: kezdeményezni fogja az alapjogok védelmével foglalkozó intézmények vezetőinél, hogy a gyermekeket és fiatalokat megszólító programok, a jogismeret, a jogtudat fejlesztése és az együttműködés előmozdítására jelöljenek ki összekötő-koordináló munkatársakat.

Az ombudsman szerint az emberi jogok területén tudatos és mások jogaira is figyelő állampolgár hatalmas érték. A közös gondolkodás révén pedig felmutathatóak azok a módszerek és megoldások, amelyekkel a gyermekek és fiatalok megszólíthatók, a jogtudatosságuk fejleszthető, átadható nekik a jogérvényesítési lehetőségeik ismerete. Székely László szerint ez világos stratégiát és tartós együttműködést feltételez, ami szükségessé teszi egy támogató fórum létrehozását - olvasható a közleményben.

A testület elnevezése JOG-OK munkacsoport.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

http://ujhazak.com