Munkahelyteremtés és gyártókapacitás-bővítés a BorgWarner oroszlányi gyárában

Az amerikai tulajdonú, turbófeltöltőket gyártó BorgWarner Oroszlány Kft. telephelyén 3,5 milliárd forintból bővítették a gyártáskapacitást; a projekt hétfői zárásán Bogár Attila ügyvezető igazgató az MTI-nek elmondta, hogy az Új Széchenyi Terv keretében 913,7 millió forint uniós támogatásban részesültek.

A pályázat keretében 50 új munkahely teremtését vállalták, így a bázislétszám már meghalaja az ezret - jegyezte meg.

Bogár Attila azt is bejelentette, hogy három, oroszlányi telephelyű üzletáguk közösen nyújtott be pályázatot egyedi kormánytámogatás elnyerésére egy 50 millió euróba kerülő, 7000 négyzetméteres új gyártócsarnok építésére.

00

Ez a két év alatt megvalósuló beruházás Oroszlány legnagyobb foglalkoztatójává emelheti a céget.
Az oroszlányi ipari parkban található BorgWarner Oroszlány Kft. gépjárműmotorokban alkalmazott turbófeltöltőket gyárt.

Az anyavállalat a világ legjelentősebb beszállítója a személygépjárművekhez gyártott turbófeltöltők területén. Az elmúlt időszakban jelentős beruházásokat hajtottak végre, melynek következtében vezető beszállítói a beépítésre kész turbófeltöltők értékesítésével olyan cégeknél, mint az Audi, VW, BMW, Renault, GM, Fiat, Volvo, PSA.

MTI

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com