Munkavállalói egészségügyi kampányt indított az Amerikai Kereskedelmi Kamara

Tízezer lépés címmel a munkavállalók egészségtudatosságát növelő kampányt indított a budapesti Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham); a kezdeményezést csütörtökön mutatták be Budapesten.

A 10 000 lépés kampány része az AmCham idén elindított stratégiájának, amelyben négy kiemelt terület fejlesztését határozták el: ezek a befektetés, az oktatás, az innováció és az egészség. E négy kiemelt terület fejlesztésének célja, hogy Magyarország a következő tíz évben tíz helyet előrelépjen a Világgazdasági Fórum versenyképességi rangsorában.

amcham_logo

A munkavállalók egészségének megőrzése alapvető a gazdasági erőforrások kiaknázása szempontjából. Az AmCham ezért indította el a 10 000 lépés programot a svájci központú Global Corporate Challenge (GCC) szervezettel közösen, amely a világ legnagyobb dolgozói egészségügyi programja. A kampány lényege, hogy minden dolgozó naponta tegyen meg legalább 10 000 lépést.

A munkaadók felelősek munkavállalóik testi és lelki egészségéért, egyúttal az ő érdekük is, hogy népszerűsítsék dolgozóik körében az egészséges életmódot - mondta el Stegena Diána, az Amgen Magyarország cég ügyvezetője, az AmCham igazgatósági tagja.

Marcel Horvath, a GCC képviselője elmondta: a cél, hogy 100 nap alatt megváltoztassák a munkavállalók szemléletmódját. Ha egy irodai dolgozó 100 napon át lift helyett a lépcsőn megy föl a munkahelyére, a 101. napon már eszébe sem jut, hogy lifttel is lehetne menni - mondta.

A 10 000 lépés kampány fő támogatója a Coca-Cola magyarországi leányvállalata. A társaság kommunikációs igazgatója, Tóth Valentin elmondta: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint már napi 30 perc mozgás elegendő lenne egészségünk megőrzéséhez, a Coca-Cola ezért is küzd a mozgásszegény életmód ellen.

Ismertette, hogy tíz éve indult el a Coca-Cola Testébresztő elnevezésű vállalati aktív életmód-program, amelynek keretében már összesen több mint 3 millió embert mozgattak meg különféle szabadidős sportrendezvényeken.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

http://ujhazak.com