Műtrágyakereskedelemmel összefüggő csalás miatt emeltek vádat négy ember ellen Somogyban

Végrehajtandó szabadságvesztést és pénzbüntetést indítványoz az ügyészség négy ember ellen, aki a vádhatóság szerint mezőgazdasági termékek importja után járó közterhekkel csalva 903 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.Azt írták: a bűncselekményben vezető szerepet játszó 44 éves férfi cége elsősorban műtrágya nagykereskedelmével foglalkozott. A vádlott azért, hogy versenyelőnyhöz jutva a piac szereplőinél kedvezőbb áron árusíthassa termékeit, elhatározta, hogy a többi vádlott által működtetett, érdemi gazdasági tevékenységet nem folytató cégeket szervez be a külföldi partnercégek és saját kft.-je közötti értékesítési láncolatba.

    
Ennek eredményeként az áfafizetési kötelezettség ezen cégeknél, és nem a vádlott kft.-jénél, a termékek tényleges importőrénél jelentkezett, amely a köztes vállalkozások által kiállított fiktív számlák áfatartalmát jogosulatlanul levonásként szerepeltette a bevallásaiban, realizálva az adóelkerülés hasznát. A vádirat szerint a 44 éves férfi hangolta össze a céghálóban működő vállalkozások tevékenységét, közvetlenül ő tartotta a kapcsolatot a külföldi partnerek többségével, és vádlottársaival folyamatosan egyeztetett arról, hogy az aktuális árut melyik közbeiktatott cég és milyen áron szerezze be, majd számlázza tovább a "haszonhúzó" kft. felé.
    

A bűncselekmények elkövetéséhez felhasznált cégeknek a vádlott kft.-jén kívül nem is volt más magyarországi partnere annak ellenére, hogy az évek során "papíron" több ezer tonna műtrágyát importáltak. Az ügyészség - amely a nyomozás során többször is élt a nemzetközi igazságügyi együttműködés lehetőségével - különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a négy ember ellen.
    

A vádhatóság az ügyben vezető szerepet játszó kaposvári férfira 9, míg budapesti társaira 6 év 6 hónap és 8 év közötti börtönbüntetésre és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a Kaposvári Törvényszékhez benyújtott vádiratában arra az estre, ha az érintettek beismerik a bűncselekmények elkövetését. Az ügyészség emellett a cselekmény elkövetéséhez használt céggel szemben 450 millió forint pénzbírság kiszabását is kérte a bíróságtól.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com