Nacsa Lőrinc: a fiatalok jövőjéhez béke kell

A fiatalok jövőjéhez, gazdasági sikerességéhez, a nyugodt oktatáshoz béke kell és globális gazdasági együttműködés - nyilatkozta csütörtökön az MTI-nek telefonon az örményországi Jerevánban tartózkodó Nacsa Lőrinc.A Fiatal Parlamenti Képviselők Globális Konferenciáján részt vevő kormánypárti országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: a háborúk mindent lelassítanak és megnehezítenek, míg a blokkosodás miatt nem működnek együtt a különböző régiók és gazdasági erőközpontok.


A Fidesz-KDNP politikusa, aki a nap folyamán fel is szólalt az Interparlamentáris Unió (IPU) és az örmény parlament szervezésében zajló rendezvényen, elmondta: a világ minden tájáról érkező delegációkkal ismertette a Magyarországon bevezetett intézkedéseket. Kiemelte, hogy a kormány 2010 óta minden évben növeli az oktatásra szánt költségvetési forrásokat és ezt így tervezi a jövőben is. Nacsa Lőrinc fontos lépésnek nevezte a 25 év alattiak adómentességét, hangsúlyozva, hogy így az önálló életkezdés időszakában több pénz marad azoknak a fiataloknak a zsebében, akik dolgoznak.


Nagy örömnek nevezte, hogy 2010 óta az ötödik leggyorsabb ütemben nőtt a magyar fiatalok foglalkoztatása az EU-ban és jelentősen csökkent az ifjúsági munkanélküliség. Felhívta a figyelmet, hogy tíz százalék alá csökkent azoknak a fiataloknak az aránya, akik nem dolgoznak, illetve képzésben sem vesznek részt. Hangsúlyozta, hogy ez "közel harminc százalék volt a Gyurcsány-korszak alatt".


Felhívta a figyelmet a lakhatási és családtámogatási programokra, hangsúlyozva, hogy eközben külön programok segítik a fiatalok munkavállalását és vállalkozóvá válását. Hozzátette, hogy megerősítették a szakképzést és az egyetemeket, támogatják a KRESZ- és a nyelvvizsgát valamint a nyári diákmunkát. A Magyarországon működő családtámogatási rendszer több, mint harminc elemből áll és ennek nagy részét a fiatalok igénybe tudják venni - emlékeztetett a politikus. Elmondható, hogy Magyarországon széles az a támogatási rendszer, amivel a kormány segíti a fiatalok elhelyezkedését, továbbtanulását, munkavállalását és családalapítását - tette hozzá.


Rámutatott, többen is megkeresték a nemzetközi és a nemzeti delegációkból, hogy ossza meg velük a magyarországi intézkedéseket. Az országgyűlési képviselő egyúttal leszögezte, a nemzeti parlamenteknek feladatuk van abban, hogy a jelenlegi fiatal generáció ne egy elveszett generáció legyen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com