Nacsa Lőrinc: a Soros-birodalom áll a guruló dollárok mögött

A kormánypártok szerint egyre biztosabb, hogy a "Soros-birodalom" áll a baloldal kampánytámogatási ügye mögött."Egyre biztosabb, hogy a guruló dollárok mögött a Soros-birodalom áll, hiába próbálja ezt tagadni a dollárbaloldal" - fogalmazott Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője csütörtöki, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában. Hangsúlyozta: az Action for Democracy nevű szervezet éppen hogy csak létrejött, máris százmilliókkal támogatta a baloldal kampányát, összesen pedig 3 milliárd forintot kaphatott a "dollárbaloldal".
   

Hozzátette, mára az is kiderült, hogy nem mikroadományokból jött össze ennyi pénz, hanem 11 adományozó "dobhatta össze", sőt, Korányi Dávid, Karácsony Gergely volt tanácsadója és az Action for Democracy nevű szervezet vezetője elárulta, hogy intézményi támogatóik is voltak. Nacsa Lőrinc kitért arra: Márki-Zay Péter, az ellenzék volt kormányfőjelöltje azt nyilatkozta, nem hiszi, hogy Soros György konkrétan adományozott volna pénzt, de Kati Marton és barátai nagyon sokat tettek azért, hogy sikeres lehessen a kampányuk.    
   

A kormánypárti politikus szerint Soros György és fia "köztudottan szoros kapcsolatot ápol" Kati Martonnal. Alexander Soros Twitter-oldalán még meg is osztotta az Action for Democracy magyarországi választással kapcsolatos bejegyzését azzal a megjegyzéssel, hogy segíts a magyaroknak választani - emelte ki Nacsa Lőrinc, kijelentve: ezek után nehezen hihető, hogy a Soros-hálózatnak semmi köze ne lenne a guruló dollárokhoz, hiszen "egyértelmű bizonyítékok jelzik, hogy Sorosék állnak az Action for Democracy pénzgyűjtő akciója mögött".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com