Nacsa Lőrinc: magyarnak lenni érték

Magyarnak lenni érték - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn az Országházban, a Rákóczi Szövetség adventi diaszpóraprogramjában Magyarországra érkezett fiatalok fogadásán.Nacsa Lőrinc a magyar gyökerű fiatalok előtt kiemelte, a kormánynak fontosak azok a magyar közösségek is, amelyek távol élnek az anyaországtól, ezért tart fenn a világ számos magyarlakta pontján iskolákat, vasárnapi iskolákat, cserkészcsoportokat, és ezért indította el a Körősi Csoma Sándor programot is.

Magyarnak lenni érték, ugyanakkor a jelenlévő fiataloknak egyszerre nehéz és gyönyörű feladat magyarnak lenni egy nem magyar környezetben - mondta az államtitkár. Nacsa Lőrinc úgy fogalmazott, az Országház az egész nemzet közös háza, a magyarság közös helye, nem csak azoké, akik Magyarországon élnek, hanem azoké is, akik a Kárpát-medencében és a világ számos pontján.

Az épület "nagysága, szépsége is azt jelképezi, hogy milyen nagyszerű, milyen erős nemzet a magyar, amelyhez mindannyian tartozunk" - tette hozzá. Az államtitkár megköszönte a Rákóczi Szövetségnek, hogy évről évre megszervezi a diaszpórában élők számára a lehetőséget, hogy Magyarországra látogassanak, a gyerekektől pedig azt kérte, hogy legyenek "kis magyar nagykövetek", meséljenek az otthoni közösségükben az élményeikről, és a hétköznapokban is éljék meg azt az összetartozást, amelyet mostani útjuk során megtapasztalnak itt Magyarországon.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke elmondta, idén is több mint 600 diaszpórában élő magyar látogatott el Magyarországra a kormány támogatásának köszönhetően.

A sajtóanyag szerint a 64 Ausztráliából, Brazíliából, Spanyolországból és Új-Zélandról érkezett fiatal kilencnapos magyarországi tartózkodása során ellátogat az Országházba, a Szent István-bazilikába, a budai Várba, a karácsonyi vásárba, továbbá felkeresi Visegrádot és az adventi magyar hagyományokkal is megismerkedik a Zemplénben.

A diaszpóraprogram azoknak a 10 és 25 év közötti fiataloknak teremt lehetőséget magyarországi táborozásra, tanulmányi kirándulásra, akik aktív részesei a nagyvilág különböző részein működő magyar diaszpóraközösségeknek - olvasható a sajtóközleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com