Nacsa Lőrinc: megjelent az Erősödő Kárpát-medence program felhívása

Megjelent a Erősödő Kárpát-medence program 2026-ra szóló felhívása, amelyre november 13-tól lehet jelentkezni - mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.Nacsa Lőrinc ismertette: a program keretösszege másfél milliárd forint lesz, ötszázezer forinttól 2 millió forintra lehet kérelmet benyújtani december 4-ig, kizárólag elektronikus úton. A pályázati felhívás elérhető a bgazrt.hu oldalon és a kulhonimagyarok.hu oldalon, a megvalósítási időszak a következő naptári év - közölte.

A most megjelenő pályázati kiírás a magyarság összetartozása és szülőföldön való boldogulása szempontjából meghatározó tevékenységet folytató szervezetek működésének, fejlesztéseinek, eszközbeszerzéseinek, valamint programjainak és rendezvényeinek megvalósítását szeretné ösztönözni, e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával - fejtette ki az államtitkár.

Pályázatot nyújthat be a kiírás megjelenésétől számított, legalább két évvel korábban bejegyzésre került szlovákiai, romániai, szerbiai, horvátországi, szlovéniai, valamint - a Kárpátalja megyén kívül működő diaszpóraszervezetek kivételével - ukrajnai székhelyű civil szervezet, nonprofit gazdasági társaság, egyéb nonprofit szervezet, egyházi jogi személy, továbbá határon túli egyház, belső egyházi jogi személy és annak hitéleti, nevelési-oktatási, gyermekjóléti, kulturális vagy szociális tevékenységet ellátó intézménye.

Nacsa Lőrinc beszélt arról is: a nemzetpolitikai államtitkárság 2011 óta hirdet nyílt pályázatokat a külhoni magyar közösségek támogatására. Céljuk ezekkel a pályázatokkal a külhoni magyar közösségek szülőföldön való megmaradásának és boldogulásának segítése.

Kitért arra is: az elmúlt 15 évben tízszeresére nőtt a nemzetpolitikai célú összkormányzati források éves összege; 2010 óta 6500, a Kárpát-medencében és a diaszpórában működő magyar intézmény és szervezet fenntartható működéséhez járultak hozzá, valamint 9600 beruházást valósítottak meg külhonban. Nyílt pályázataik keretében összesen 32 ezer tevékenység megvalósulását támogatták, ebből 30 ezret a Kárpát-medencében.

Jelezte: az idén csaknem kétezer nyertes pályázó kapott támogatást a program keretében. Példaként említette a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központot a 31. Batyu Népzenei-Néptánc Tábor megszervezésével, a csúzai Jókai Mór Kultúregyesületet az adventi programsorozat megvalósításával, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetét közösségépítő programok, jótékonysági félmaraton szervezésével, az érsekkétyi Közösen Kétyért egyesületet Duray Miklósra emlékező rendezvényének megszervezésével, továbbá a székelyudvarhelyi Székely Termékek Fesztiválja megszervezésének támogatását.

Nacsa Lőrinc úgy fogalmazott: válság van és a háború lefojtja az európai gazdaságot, de ilyenkor is el kell mondani, hogy a külhoni magyarság támogatása nemzetstratégiai cél, ebből semmilyen körülmények között nem engednek. A magyar kormány a háború kezdete óta töretlenül kiáll a tűzszünet és a béketárgyalások mellett, csak a béke az, ami megoldást jelenthet a kárpátaljai magyarság számára. Ezért küzdenek és szólalnak fel minden nemzetközi fórumon - húzta alá.

"Ha közösségeink és a nemzetrészeink erősödnek", akkor az egész magyarság erősödik - hangoztatta, majd megerősítette: a kárpátaljai magyarság támogatása területén semmilyen kompromisszumot nem ismernek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com