Nagy mennyiségű, szabálytalanul felhalmozott fémhulladékot foglalt le a NAV

Több mint három tonna, szabálytalanul felhalmozott fémhulladékot foglaltak le Budapesten és Pest megye több településén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei, a kiszabott bírságok összege meghaladja a hárommillió forintot - közölte a NAV szombaton az MTI-vel.navA pénzügyőrök a fővárosban és környékén, több településen is végeztek szúrópróbaszerű ellenőrzéseket, főként magánszemélyek ingatlanán, amelyek az ott tárolt nagy mennyiségű fémhulladék miatt váltak gyanússá - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A jogszabály alapján személyes tulajdonú ingatlanon maximum három köbméter, kizárólag a háztartásban keletkező fémhulladékot lehet tárolni. Számos esetben találtak az engedélyezettnél nagyobb mennyiségű fémet, ezekről egyértelműen meg lehetett állapítani, hogy nem keletkezhettek a háztartásokban, hanem valószínűleg illegális tevékenységből származnak.

A szabálytalanul felhalmozott fémhulladékot minden esetben lefoglalták - írta a hatóság.
Közölték még, hogy emellett közúti ellenőrzések alkalmával is találkoztak szabálytalan fémszállítással. Fémkereskedelmi engedélyköteles anyag csak a megfelelő okmányok birtokában szállítható, ami több ellenőrzött szállítmány esetében nem állt rendelkezésre.

A szabálytalanul szállított engedélyköteles anyagokat szintén lefoglalták. A pénzügyőrök illegális fémkereskedelmi tevékenység miatt több mint három tonna fémet - többek közt vasat, rézkábelt és alumíniumforgácsot -, illetve különböző fémhulladékokat foglaltak le. Eddig több mint 3,2 millió forint bírságot szabott ki a NAV.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com