Nagy-Vargha Zsófia: a fiatalok a nemzet erőforrásai

A fiatalok a nemzet erőforrásai, 2010 óta a kormány számos támogatással segíti őket a különböző élethelyzetekben - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában a fiatalok világnapja kapcsán.Nagy-Vargha Zsófia kijelentette, a fiatalokat 15 és 29 éves kor között definiálják, a legtöbb fontos döntés ebben az életszakaszban születik, és ezekben az élethelyzetekben az állam segíteni szeretne. A helyettes államtitkár felidézte, hogy 2018 óta visszatérítik a sikeres KRESZ-vizsga árát 20 év alattiaknak, most pedig azt tervezik, hogy kibővítik a lehetőséget a középiskolákban, illetve a szakképzésben tanulók számára. A sikeres nyelvvizsga díját is visszatéríti az állam 2018 óta - tette hozzá Nagy-Vargha Zsófia.
   

A 25 év alatti fiataloknak 2022 januárja óta nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, és idén januártól az édesanyáknak sem, 30 éves korig - folytatta a felsorolást a helyettes államtitkár. Több mint harmincféle intézkedés segíti a családalapítást, ezek egy része kifejezetten a 30 év alattiakat érinti; januártól azoknak az édesanyáknak, akik tanulmányaik alatt vállalnak gyermeket, az állam elengedi a teljes diákhitel-tartozást 30 éves korukig - fejtette ki Nagy-Vargha Zsófia.
    

Fontosnak nevezte a tehetséggondozás erősítését is. A Nemzeti Tehetség Program, amely "idén ünnepelte a 15. születésnapját", egyre több lehetőséget biztosít. A tervek szerint idén új elemek is megjelennek - mondta el a helyettes államtitkár -, például "nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni a természettudományos tárgyakra, a pedagógusok elismerésére", továbbá nyomon követni a tehetségek útját, illetve tehetségtérképet létrehozni.
    

Azzal kapcsolatban, hogy a fiatalok világnapján közzétett Facebook-üzenetében a közösségi erő és a lelki egészség fontosságáról írt, Nagy-Vargha Zsófia hangsúlyozta, a járvány hatással volt a fiatalok mentális egészségére, "bezárkóztak, az online világban teljesedtek ki". Az erős közösségek sokat tudnak segíteni a mentális egészség megőrzésében - jelentette ki a helyettes államtitkár.
    

Megjegyezte, hogy a Gyermek- és Ifjúsági Alapprogramban, ahol fiatalokat segítő közösségeket támogatnak, idén a mentális egészség témájában írtak ki pályázati csomagot; a szervezetek olyan programokat fognak kínálni a fiataloknak, ahol szakemberek bevonásával nyújtanak közösségi élményt. A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Nagy-Vargha Zsófia szintén felhívta a figyelmet: a koronavírus-járvány rávilágított arra, hogy milyen fontos, hogy a fiatalok közösséghez tartozzanak, ami biztos pontot jelent az életükben és sok mindentől megvédi őket, ezért különösen fontosnak tartják a közösségek megerősítését.
    

A helyettes államtitkár beszélt arról is: "világszínvonalú szakképzési rendszerünk van", a technikumok kiváló lehetőséget jelentenek azoknak, akik még nem tudnak dönteni a pályaválasztásról. Nagy-Vargha Zsófia szerint a magyar fiatalok "versenyképes tudással rendelkeznek és nagyon mobilisak, bátran bele mernek vágni a külföldi tanulásba is". Számos ösztöndíj áll rendelkezésre, fontos felhívni a figyelmet a lehetőségekre - fűzte hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com