Nagy-Vargha Zsófia: szakemberek, önkormányzatok, vállalatok tehetséggondozó munkáját ismerik el a Bonis Bona-díjjal

A tehetséggondozás iránt elkötelezett szakembereket, önkormányzatokat, vállalatokat jutalmazzák a Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért díjjal; a jelöléseket március 14-ig várják - közölte Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.Nagy-Vargha Zsófia elmondta: a pályázatot 2013-ban hirdették meg először a Nemzeti Tehetség Programban. Nemcsak tanárt lehet jelölni, hanem más tehetséggondozással foglalkozó szakembert, például gyógypedagógust, óvópedagógust vagy szakképző intézmény oktatóját.

A díjra volt diákok, mentoráltak, szülők, kollégák jelölhetnek olyanokat, akik legalább 5 éve végeznek tehetséggondozó munkát, életmű kategóriában pedig 20 éve. E mellett a tehetségbarát önkormányzatokat is elismerik, s idén először vállalatot is.
Nagy-Vargha Zsófia rámutatott: önkormányzati szinten tehetséggondozásra az oktatás mellett a sport vagy akár a néptánc területén is van sok jó példa. A vállalati tehetséggondozásra pedig jó lehetőséget nyújtanak a duális képzésben vállalatok és felsőoktatási intézmények között kialakuló kapcsolatok - fűzte hozzá a helyettes államtitkár.

A tehetséggondozás kulcsának azt nevezte, hogy a környezet felismeri-e a tehetséget. A Nobel-díjas Karikó Katalin máig emlegeti középiskolai tanárait - jegyezte meg Nagy-Vargha Zsófia.

A díjátadó tehetséggála Budapesten lesz májusban. Jelentkezni, pályázni március 14-ig lehet. A díjhoz pénzjutalom is jár: a Bonis Bona kitüntetettjei 800 ezer, életmű díj esetében egymillió, a kitüntetett vállalat 4 millió, az önkormányzatok pedig 2-2 millió forintot kapnak - ismertette a helyettes államtitkár.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com