Nagykanizsa nem adja állami tulajdonba a víziközmű-szolgáltatóját

Nem adja állami tulajdonba Nagykanizsa a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt.-t, az emelkedő energiaköltségek miatt pedig intézményi takarékossági terveket fogadott el a város közgyűlése kedden, soron kívüli ülésén.A város közgyűlésében egyfős többséggel rendelkező Éljen VárosuNk! Egyesület (ÉVE) frakciója nem támogatta azt a polgármesteri előterjesztést, amely lehetővé tette volna, hogy az állam tulajdonhoz jusson a több mint száz településen szolgáltató víziközműcégben.
    

Balogh László polgármester (Fidesz-KDNP) és a kormánypárti frakció érvelése szerint most is veszteségesen működik a társaság, amelynek az emelkedő energiaárak miatt a jövőben még nagyobb lehet a hiánya. Az ÉVE képviselői ugyanakkor azt hangsúlyozták - és ezt végül az önkormányzati határozatban is megfogalmazták - hogy a kormány "felelőtlen döntései" miatt szenvedett el hárommilliárd forintos veszteséget a nagykanizsai vízmű.
    

Szintén hosszas vita alakult ki a várost az emelkedő energiaárak miatt érintő takarékossági javaslatokról. Balogh László felhívta a figyelmet arra, hogy 622 millió forintos hiányt kellene valamiképpen pótolni. A polgármester előterjesztése egyebek mellett a városi televízió és újság, továbbá a városfejlesztő önkormányzati cég megszüntetését, valamint az önkormányzati társaságoknak szánt támogatások visszafogását és cégek összevonását tartalmazta, ezeket azonban az ÉVE frakciójának többségi szavazatával elvetették. Elfogadták ugyanakkor, hogy szüneteltetik a kulturális intézményi szerepet betöltő Medgyaszay Ház működését, csökkentik az intézmények és a városháza energia- és egyéb költségeit, és jövő évre halasztják a Volánbusznak veszteségfinanszírozás miatt járó több mint 180 millió forint kifizetését.
    

Az ÉVE frakciójának javaslataként végül a többség azt is megszavazta, hogy csökkentik a városháza álláshelyeinek számát 120-ról 114-re, valamint megszüntetik a polgármesteri kabinetet, a feladatait más szervezeti egységek vennék át. A kormányoldali képviselők törvénysértőnek tartották ezt az előterjesztést, a polgármester pedig a szavazás után vétót emelt a döntés ellen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com