Nagyobb védelmet várnak a szőlőtermelők a Nébihtől

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az eddiginél is jobban védje a magyar termékeket az országban, köztük a magyar borokat - ezt kérték azok a tüntetők, akik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság (Nébih) Borászati és Alkoholos Italok Igazgatósága előtt demonstráltak szerdán, Budapesten.

A Szőlőtermesztők Érdekvédelmi Szövetsége azért tüntetett korábban már a budapesti olasz nagykövetség előtt is, mert sérelmezik, hogy nagy mennyiségű olcsó olasz import bor áramlik Magyarországra.

szUlU1

A Nébih tájékoztatása szerint a Borászati és Alkoholos Italok Igazgatósága minden szükséges intézkedést megtesz, hogy a magyar fogyasztók megfelelő minőségű és nyomon követhető borászati terméket tölthessenek poharukba.

A hatóság az elmúlt években folyamatosan, kiemelten és tételesen ellenőrizte az Olaszországból származó bortételeket is. A vizsgálatokon hamisított terméket nem találtak, kizárólag minőségi kifogások, érzékszervi hibák fordultak elő.

A Nébih az első nemzetközi hírek megjelenését követően haladéktalanul és soron kívül megkezdte a borhamisítási botrányban érintett olasz cégektől származó, Magyarországra importált készletek ellenőrzését és mintegy 50 000 hektoliter bort zárolt. A laboratóriumi vizsgálatok során a termékek összetételével kapcsolatos kifogás eddig nem merült fel, csupán érzékszervi hibák akadtak.

Az élelmiszerbiztonságért felelős ügyben a Földművelésügyi Minisztérium (FM) azonnali hivatalos tájékoztatást kért az illetékes olasz borászati hatóságtól, valamint a mintákat vizsgáló laboratóriumtól is. A kapcsolatfelvétel eredményeként augusztus 5-én létrejött egyeztető tárgyaláson a magyar szakemberek garanciát kértek az olasz szakmai delegációtól arról, hogy a Magyarországra beérkezett bortételek a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően készültek, azok nyomon követése biztosított.

A tájékoztatás jelzi: az országba érkező lédig borászati termékek mennyisége - az utóbbi évek szigorú hatósági ellenőrzéseinek köszönhetően - évről-évre jelentős csökkenést mutat. Tavaly mintegy 300 000 hektoliter volt, az idei első félévében pedig 125 000 hektoliter.

A Nébih, ahogy eddig, úgy a jövőben is minden szükséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy a magyar fogyasztók megfelelő minőségű és nyomon követhető borászati terméket tölthessenek a poharukba.
Mindehhez Mészáros Kálmán, a Nébih Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságának igazgatója az MTI-nek hozzátette: az igazgatóság dolgozói évente 1200 bormintát vizsgálnak az országban. Emellett a megyékben a kormányhivataloknál dolgozó borászati felügyelők ugyancsak végeznek ellenőrzéseket. A kifogásolt tételek aránya mindössze 5,6 százalék.

A Nébih szakmai igazgatóságánál a tüntetők petícióját Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára vette át.

Gál Péter az MTI-nek a petíció átvételét követően azt hangsúlyozta: a szőlőt úgy termelik, ahogy azt megfizetik, ezért fontos, hogy a szőlőnek olyan ára legyen - utalva az olcsó olasz borimport okozta anomáliára -, hogy annak termelése fenntartható legyen hosszú távon gazdaságilag is, mivel magyar szőlőtermelés nélkül nincs magyar borászat. Aláhúzta: ezzel a ténnyel a szakmában, az ágazatban mindenki tisztában van, csak néha a rövid távú érdekek felülírják a hosszú távú közös érdekeket.

nébih

MTI

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com