Napközis táborok a hajdú hagyományok nyomában

Ingyenes nyári táborokat szervez a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat a megyei fejlesztési ügynökséggel közösen: hét településén nyolc napközis táborban várták, illetve várják a 6-18 éves gyerekeket, akik egyebek mellett megismerkedhetnek a hajdú hagyományokkal - hangzott el a projektről tartott sajtótájékoztatón hétfőn a hajdúdorogi városházán.Korbeák György, a fejlesztési ügynökség ügyvezetője közölte, a napközis táborokban 200 tanulónak tartanak foglalkozásokat. Az elmúlt héten Esztárban és Csökmőn nyaralhattak a gyerekek, ezen a héten pedig Hosszúpályiban, Körösszakálon, Újtikoson és Hajdúdorogon lesz egy-egy tábor, illetve Püspökladányban kettő. A táborokra 15 millió forintot különítettek el a konzorciumi tagok.
    

A családok számára is nagy segítség a gyerekek egyhetes táboroztatása, hiszen ingyenes a részvétel a napi háromszori étkezést is nyújtó szabadidős programon - fűzte hozzá. Tiba István (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője üdvözölte ezeket a táborokat, mert - mint mondta - fontos a hajdú hagyományok továbbvitele. "Hazánk megmaradásának kulcsa az összetartó közösségek megléte" - hangoztatta a politikus, hozzáfűzve: a hajdú gyökerekre építve kell a gyerekeket megismertetni a múlttal, azzal, "hogyan éltek elődeink".
    

Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP) megyei közgyűlési elnök elmondta, az önkormányzat a megyei fejlesztési ügynökséggel konzorciumot alkotva pályázott európai uniós támogatásra, s nyert el 919 millió forintot. Ebből a pénzből a napközis táborok mellett több programot finanszíroznak: egyebek mellett csaknem hétezer embernek ingyenessé teszik a belépést a debreceni Agóra Tudományos Élményközpontba, továbbá a megye több településén ingyenes színházi előadásokat tartanak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

http://ujhazak.com