NAV-nyomozók szállták meg a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúrát

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói szállták meg kedd reggel a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. pécsi székhelyét - értesült a Bama.hu.

A hírportál információi szerint a cégnél egy bejelentés nyomán indult átfogó vizsgálat, amelynek eredményeként több dolgozót is kihallgattak, illetve elkísértek a nyomozók, köztük a cégvezetőt is, akit a cikkben nem neveztek meg.

NAV

Kuperczkó Adrienn, a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense az MTI megkeresésére közölte, hogy költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával indítottak büntetőeljárást, további tájékoztatást azonban a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánt adni.

A Bama.hu megkereste Cséplő Petrát, a porcelánmanufaktúra igazgatóságának elnökét, aki későbbre ígért tájékoztatást.

3

A pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. és fő tulajdonosi köre múlt hétfőn azt közölte: attól tartanak, hogy továbbra is ellenséges kivásárlási szándék fenyegeti a céget, amelyhez asszisztál a kisebbségi tulajdonos, a Pécs Holding Zrt., a baranyai megyeszékhely önkormányzatának vagyonkezelő vállalata.

A pécsi önkormányzat akkor úgy tájékoztatta az MTI-t, szándékuk, hogy a város emblematikus vállalata a jövőben is biztonságban legyen.

A céget kedden a déli órákban az MTI nem tudta elérni.

4

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

http://ujhazak.com