NAV: több mint tizenhatezer illegális gyógyszerkészítményt találtak egy tehergépjármű rakterében

Több mint tizenhatezer darab illegális gyógyszerkészítményt találtak a pénzügyőrök egy bolgár tehergépjármű rakterében egy ellenőrzésen - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint a raktér teljes szemléjekor különféle kartondobozok kerültek elő: a kozmetikumoknak feltüntetett csomagok valójában ampullás kiszerelésű tesztoszteron-fokozókat és egyéb gyógyszerkészítményeket rejtettek.

A szakértő megállapította, hogy az áruk teljesítményfokozó, fogyasztó és egyéb vényköteles gyógyászati készítmények. Hangsúlyozták, hogy a szállítás feltételei nem feleltek meg a gyógyszerek esetében kötelező érvényű szakmai minimumfeltételeknek. A másodlagos csomagolással, a betegtájékoztatóval és a kereskedelmi engedéllyel is voltak problémák, valamint a mennyiség jócskán meghaladta az indokolt mennyiség fogalmát.

A szükséges okmányok hiánya, továbbá a szállítás körülményei miatt felvetődött, hogy a termékek hamisak. Gyógyszerhamisítás bűncselekmény gyanúja miatt a pénzügyőrök értesítették a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársait, akik az intézkedést a további eljárás lefolytatása érdekében átvették - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com