Navracsics: a kormány átvállalja a Veszprém Aréna törlesztőrészleteit a várostól

A kormány átvállalja a Veszprém Aréna törlesztőrészleteit az önkormányzattól, ez idén hatszázmillió forintot tesz ki - jelentette be Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Smaragdváros elnevezésű városrehabilitációs projekt indító sajtótájékoztatóján pénteken Veszprémben.

Navracsics TiborA közigazgatási és igazságügyi miniszter elmondta: amikor a város elhatározta a Veszprém Aréna megépítését, az egész Észak-Dunántúlra kiterjedő szolgáltatást akart nyújtani a sportcsarnokkal.

Azóta azonban a kormány ezen a területen is több sportcsarnok építését határozta el, ezért úgy méltányos, hogy átvállalja a várostól a beruházásra felvett hitel törlesztőrészleteit - tette hozzá.

Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere az MTI kérdésére azt válaszolta: a hitelt 15 évre vették fel, még 10 év van hátra, évi 550-600 milliós törlesztés mellett.

Megjegyezte: óriási segítség ez a következő években a városnak, hiszen ezt az összeget fejlesztésekre fordíthatják.

A sajtótájékoztatón bemutatták a Smaragdváros elnevezésű szociális városrehabilitációs programot, amelynrk során 1,2 milliárd forintból újult meg a Jutasi úti lakótelep.

Navracsics Tibor emlékeztetett: a lakótelep akkor jött létre, amikor Veszprém jelentős ipari fejlődésnek indult, És az 1980-as években hetvenezerre ugrott lakóinak száma; az új lakosok döntő része erre a lakótelepre költözött. Az évtizedek során a toronyházak és környezetük állaga romlott, ezért van szükség a városrész szociális rehabilitációjára.

Porga Gyula hangsúlyozta: a város nemcsak a turisztikai célpontokra fordít hangsúlyt, hanem azokra a területekre is, amelyek a turisták által nem látogatottak, de az ott élők életminőségén változtatni kell.

A Jutasi úti lakótelepre megépítése óta nem költöttek ennyi pénzt: négy lakóépület 1100 lakását alakítják energiatakarékosabbá, elbontják és új óvodát építenek a Ringató óvoda helyett, felújítják az Erdei és a Kuckó tagóvoda épületét, és egy másik pályázatnak köszönhetően megújulhat a volt Hemo épülete.

A projket részleteit Brányi Mária (Fidesz-KDNP), Veszprém alpolgármestere ismertette: az épületfelújításokon kívül megújulnak a lakótelep közterületei, az úgynevezett Kispiacot teljesen újjáépítik.

Kiemelte: a projektben 96 millió forint áll rendelkezésre úgynevezett soft elemekre, vagyis a város kulturális és szociális intézményeinek, civil szervezeteknek olyan programjaira, amelyek a városrészhez kötődnek.

MTI

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com