Navracsics: a kormány célja, hogy a szórványban élő magyar közösségek megőrizzék identitásukat

A kormány célja az, hogy a szórványban élő magyar közösségek megőrizzék identitásukat, a magyar nyelvet és a magyar kultúrát, valamint kötődésüket Magyarországhoz - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes hétfőn Balatonalmádiban, a nyugati szórványban magyar nyelvet tanító pedagógusok módszertani továbbképzésén.

Navracsics TiborA közigazgatási és igazságügyi miniszter A nemzet fennmaradása a kultúra függvénye című előadásában közölte: a magyar belpolitika és nemzetpolitika az elmúlt húsz évben elsősorban a Közép-Európában található tömbmagyarságra koncentrált, mivel a rendszerváltás után ezekben az államokban a nemzetiségeknek sok helyütt csorbultak az alapvető jogaik, például az anyanyelvhez, az anyanyelvi ügyintézéshez való joguk.

Hozzátette: ezekben az országokban sokszor a nemzetállam széthullásával is szembe kellett nézni, ami nem mindenhol ment egyszerűen - például Jugoszláviában -, s a véres események közvetlenül Magyarországra is hatással voltak, árnyalták a többi között a nemzetpolitikai gondolkodást.

Navracsics Tibor azt mondta, húsz évvel később, amikor a nemzetpolitika a szórványmagyarságra fókuszál, azt látjuk, hogy a tömbmagyarság is kezd szórványmagyarsággá válni, a sajnálatos demográfiai folyamatok és az újabb kori kivándorlások miatt.

Kitért arra: Magyarország európai uniós tagsága folytán megnyílt a lehetőség a szórványmagyarsággal való könnyebb kapcsolattartásra, ugyanakkor a megnyíló munkaerőpiac miatt új magyar közösségek jelentek meg külhonban a fiatal magyarok külföldi munkavállalása miatt.

A miniszterelnök-helyettes rámutatott, a szórványmagyarság néhol több évtizedre visszanyúló, erős közösség, például Észak-Amerikában vagy Ausztriában, az újabb kori kivándorlók viszont mintha már tartanák annyira fontosnak, hogy önszerveződő közösségben őrizzék meg identitásukat, vagy hogy sajátos, kinti magyarságot hozzanak létre.

Utalt arra, a kormány számos intézkedést hozott annak érdekében, hogy a szórványban élők megőrizhessék magyarságukat, így például meghirdették a külhoni óvodák, majd a külhoni iskolák évét, és programot hoztak létre azoknak a fiataloknak, akik már nem beszélik a magyart, de szeretnének megismerkedni magyar gyökereikkel.
Navracsics Tibor úgy fogalmazott: mára a magyar nemzet világnemzetté vált, hiszen bárhol a világon találkozhatunk magyar emberekkel, magyar közösségekkel.

A továbbképzésen elhangzott, hogy későn, nyár elején jelennek meg azok az ösztöndíjak, amelyeket a szórványokban élő magyar diákoknak írnak ki, s hogy egyes országokban szükség lenne speciális, magyar nyelvű tankönyvekre. Szó volt arról is, hogy a nyugati magyar diákoknak túl megterhelő az emelt szintű érettségi magyarból, így félő, hogy nem akarnak majd magyar egyetemre jönni.

Navracsics Tibor válaszában közölte: az emelt szintű érettségi kivételével - amely oktatáspolitikai kérdés, s olyan előírás, amely feltétele a magyar egyetemen való tanulásnak - a pénzügyi forrásokat nem igénylő felvetéseket orvosolni lehet.

Kováts-Németh Mária, a neveléstudomány kandidátusa, programvezető az MTI-nek elmondta, hogy a nyugati szórványban magyar nyelvet tanítók továbbképzését 13. alkalommal rendezik meg, az idén 9 országból - Kanada, Svájc, Finnország, Németország, Spanyolország, Ausztria, Lengyelország, Románia, Svédország - 28-an vesznek részt az egyhetes programban.
Hozzátette: az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott továbbképzés középpontjában a magyar nyelv ápolása, az identitás megőrzése áll; a hangsúlyt arra helyezik, hogy számba vegyék a sajátosan magyar értékeket, s arra, hogy a nemzet fennmaradása a kultúra függvénye.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Célkörözés

Célkörözés

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

http://ujhazak.com