Navracsics: az oktatás és a kultúra egyre nagyobb hangsúlyt kap az Európai Unióban (2. rész)

Az oktatás és a kultúra egyre nagyobb szerephez jut az Európai Unió döntéshozatalaiban - hangsúlyozta az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa pénteki, veszprémi sajtótájékoztatóján.A városban tartott oktatási-kulturális konferenciát megelőzően Navracsics Tibor elmondta, hogy míg korábban az oktatást a gazdasági érdekeknek rendelték alá és a munkaerőpiac szolgálatába állították, addig mára a döntéshozók felismerték, hogy mind a kultúra, mind az oktatás színvonalának emelése jelentősen hozzájárulhat az európai identitás erősítéséhez.

    
Az uniós biztos példaként említette a tavaly novemberben, Göteborgban rendezett csúcstalálkozót, melyen a tagállamok vezetői arról tárgyaltak, hogyan léphet előre hatékonyan az unió az oktatás és a kultúra területén. Elmondta azt is, hogy az Európai Tanács tavaly decemberben elfogadott következtetése is azt célozza, hogy az oktatás és a kultúra hogyan erősítheti hatékonyan az európai identitást.
    

Navracsics Tibor szólt arról is, hogy jelentősen megnövekedett az oktatást felkaroló Erasmus program, valamint a kulturális együttműködést célzó Kreatív Európa Program költségvetése, és jelentős növekedést könyvelhet el az Európai Szolidaritási Testület is, mindez szavai szerint szintén azt jelzi, hogy egyre nagyobb figyelmet és támogatást kap a két terület az unión belül.
    

A Veszprémben működő Pannon Egyetem 2014 és 2016 között 136 egyetemistát fogadott külföldről, valamint 117 veszprémi egyetemista tanulhatott más országokban az Erasmus Programnak köszönhetően - mondta. Navracsics Tibor a kulturális vonatkozásokról szólva megemlítette, hogy 2018 végén dől el, hogy melyik magyar város lehet Európai Kulturális Fővárosa 2023-ban, hozzátéve, hogy Veszprém is az esélyesek között szerepel.
   

Közölte: a Kreatív Európa Program keretén belül 500 millió forintos pályázat jelenik meg, mely szavai szerint konferenciák támogatására fordítható. Navracsics Tibor elmondta azt is, hogy az Európai Tanács az év végéig elfogadja a kulturális együttműködés "új menetrendjét", melyben különös hangsúllyal szerepel a nemzetközi tapasztalatcsere.
    

Porga Gyula, Veszprém polgármestere (FIDESZ-KDNP) arról beszélt, hogy a testvérvárosi kapcsolatokban nagy hangsúlyt kapott mindig is a kultúra és az oktatás, hozzátéve, hogy a mai konferencia egymás a "jó gyakorlatainak" megismerését célozza. A sajtótájékoztatót követő konferencián, melyen Veszprém testvérvárosai közül az észt Tartu és a szlovén Ptuj delegációja van jelen, valamint a brit Leeds és Milton Keynes szakemberei, a városok közti oktatási és kulturális együttműködés lehetőségeiről tárgyalnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com