Navracsics: Európa válságából a közösségekre alapozva van kiút (2. rész)

Európa lehet ugyan óriási válságban, de ha a közösségekre alapozzuk Európa jövőjét, igenis van kiút a jelenlegi válságból - jelentette ki Navracsics Tibor szombaton Zalaegerszegen, a Zala Megyei Önkormányzat díjátadó közgyűlésén.NavracsicsAz Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa közölte: bár vannak, akik "Európai Egyesült Államokat és nemzetállamokat tagadó európai szintű föderalizmust hirdetnek - egyre fogyatkozó létszámban -, valójában mégiscsak annak az álláspontnak van igaza, amit Magyarország is évtizedek óta képvisel, amely az Európai Uniót a közösségek közösségeként képzeli el".

Ez az európai közösség pedig pontosan az olyan erős területi közösségekre épít, mint Zala megye, ahol az embereket összeköti az identitástudata, a múlt, a szokások, és erre az alapra építve, együttműködve más közösségekkel, európaiként éli meg a hétköznapokat - fogalmazott Navracsics Tibor.

Pontosan ezek az együttműködési formák mutatják, hogy "az európai identitás nem valami ördögtől való dolog, más bolygón megvalósuló absztrakció, hanem pontosan az, amit mi a hétköznapokon megélünk: itt élni Európa közepén Zala megyeiként, közép-európaiként, európaiként, együttműködve más közösségekkel".

Az uniós biztos megítélése szerint ünnepelni csak közösségek tudnak, s ilyen életerős, összetartó közösség Zala megye is. Ennek 800 évre visszamutató történelmi előzményei, hagyományai is vannak, hiszen az egyik első magyar vármegyeként jött létre és harcolta ki az önkormányzáshoz való jogot.

A közösségek válságát éljük ma, amit sokszor úgy tolmácsolunk, hogy akkor van egy közösség válságban, ha annak tagjai nem tudják kiteljesíteni az életüket. Valójában azonban akkor van válságban a közösség, ha maga nem tudja kiteljesíteni a küldetését - emelte ki Navracsics Tibor.

Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke (Fidesz-KDNP) a meghívott közigazgatási vezetők és korábbi díjazottak előtt a megyei önkormányzat elmúlt évéről beszámolva felidézte, hogy a 2012-ben megváltozott törvény értelmében most a vidékfejlesztési feladatok összehangolása a megyei önkormányzatok legfőbb feladata. Zalában 22 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre, amelyeket 17 konstrukcióban érhetnek el a pályázók.

A megye nemzetközi, határon átnyúló programokban is részt vesz, de a két megyei jogú várossal is rendszeresen egyezteti a területfejlesztési elképzeléseket. Mindezen túl a muravidéki magyarságot is támogatja anyagilag, Kovásznával közös értéktárat hozott létre, illetve két év óta kárpátaljai gyerekeket táboroztat Zalában - részletezte a megyei önkormányzat elnöke.

A Zala Megyei Közgyűlés díjkiosztó ülése keretében a megye díszpolgári címét vehette át Papp Lajos szívsebész, illetve további 11 magánszemély és szervezet részesült a zalai önkormányzat évente átadott kitüntetéseiben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com