Navracsics Tibor: a kormány párthovatartozástól függetlenül támogatja az önkormányzatokat

A kormány párthovatartozástól függetlenül támogatja az önkormányzatokat a feladatok ellátása érdekében - hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter az önkormányzatok vis maior támogatásáról szóló oklevelek átadási ünnepségén kedden Budapesten.A tárcavezető elmondta, hogy a kormány 2011 óta biztosít vis maior támogatást azon önkormányzatok számára, amelyeket természeti csapás ér, vagy amelyek a természeti csapások ellen hajtanak végre beruházásokat.

"Az elmúlt időszakban több olyan önkormányzati védmű épülhetett meg, és több olyan helyreállítás történhetett meg, amelyek következtében az utána következő természeti csapásokat már ki tudták védeni az önkormányzatok, és ezáltal biztonságosabbá tudtuk tenni hétköznapjainkat" - idézte fel a miniszter.

Közölte: idén csaknem ötmilliárd forintot biztosít a központi költségvetés arra, hogy a vis maior alapból támogassák a helyreállítási és védekezési munkákat. A mostani alkalommal 25 település vezetője vehette át a támogatásról szóló oklevelet, összesen 1,2 milliárd forint értékben - tette hozzá. Navracsics Tibor kiemelte: a legnagyobb összeget Budapest főváros önkormányzata kapja, több mint 880 millió forint értékben. Hangsúlyozta azt is: különösen sajnálatos, hogy a főváros nem képviselteti magát az ünnepségen, mivel a támogatás legnagyobb részét Budapest kapja a kormánytól.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az operatív programokon keresztül a fővárosi önkormányzat és intézményei hárommilliárd forint támogatásban részesülnek idén, az összes támogatást figyelembe véve pedig csaknem 176 milliárd forintot kap a főváros. Navracsics Tibor rögzítette: a támogatásoknál nem a polgármester személye és a párthovatartozás a fontos, hanem az, hogy az adott településen élő polgárok boldoguljanak Magyarországon, biztonságban tudják magukat és gyermekeiket is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com