Navracsics Tibor: a megyei jogú városoknak a jövő területfejlesztési politikájában kulcsszerepe lesz

A megyei jogú városoknak a jövő területfejlesztési politikájában kulcsszerepe lesz, mert térségi közszolgáltatásokat látnak el és vezető szerepük van a térségi fejlesztési célkitűzések megfogalmazásában - mondta sajtótájékoztatón Navracsics Tibor kedden, Budapesten.A közigazgatási és területfejlesztési miniszter, aki a Megyei Jogú Városok Szövetségének idei első közgyűlésén vett részt hangsúlyozta: nem lehet ma elszakítottan kezelni egymástól egy nagyvárost és a körülötte lévő településeket, amelyek ugyanúgy részt vesznek a nagyváros életében, mint a nagyváros lakói.
   

"A célunk az, hogy olyan fejlesztéspolitikai koncepciót alakítsunk ki, amelynek következtében a térségek együttesen fogalmazzák meg a fejlesztési célkitűzéseiket és együttesen kapnak ehhez segítséget a kormányzattól és a költségvetéstől is" - mondta. Hangsúlyozta: a megyei jogú városok kulcsfontosságú szereplői az új fejlesztéspolitikának. Térségi kisugárzásuk alapján nem csak magáról a megyei jogú városról van szó, hanem a környező települések együtteséről is.
    

Rámutatott, hogy a megyei jogú városok vezetői felelősek azért is, hogy a környező településeken milyen az élet; milyen könnyen tudnak bejutni a városba az emberek, vagy találják meg a számításaikat a városban, vagy saját településeiken. "Ezért fontos, hogy a jövő területfejlesztési politikája ne a rivalizáláson, hanem az együttműködésen alapuljon" - szögezte le a miniszter.
   

Navracsics Tibor kitért arra is, hogy az európai uniós források felhasználásában is együttműködésre van szükség annak érdekében, hogy a lehető legjobban hasznosuljanak. Hozzátette, a most záródó Modern Városok Program keretében a megyei jogú városok már eddig is jó példákat mutattak. Abban bízik, tette hozzá Navracsics Tibor, hogy "a térségi együttműködés időszaka" további lehetőségeket ad a gyorsabb ütemű fejlődésre. Az egymással összefüggő térségek "nagy halmazokat" alkotva az ország jelentős részének a fejlesztését is szolgálják - mondta.
    

A sajtótájékoztatón Szita Károly, Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke elmondta, hogy a településeknek jelentős károkat okozott, hogy késve érkeztek az uniós források. Rámutatott, hogy a legnagyobb probléma jelenleg a magas energiaár, ezért fontos, hogy függetlenítsék magukat a vásárolt energiától, amivel megelőzhetik intézmények bezárását.
   

Rámutatott, hogy a megújuló energiát előállító művek létrehozását szerették volna évekkel ezelőtt megkezdeni, amihez szükségesek lettek volna az uniós források. Ha ezeket megkapták volna, akkor már befejeződtek volna ezek a beruházások és nem érték volna a településeket "iszonyatos kárként" az orosz-ukrán háború hatásai, amelyek miatt, és - tette hozzá - az "elhibázott európai uniós szankciók" hatására 8-10 szeres energiaáremelkedéseket kellett elszenvedniük.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com