Navracsics Tibor: az agglomerációhoz tartozás komoly kihívást jelent a települések számára

Az agglomerációhoz tartozás komoly kihívást jelent egy adott település közösségének fennmaradása, értékeinek megőrzése szempontjából, ez hívta életre a helyi gazdaság védelméről szóló törvényt - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön Székesfehérváron.Navracsics Tibor az önkormányzati "csúcstalálkozón" tartott bevezető előadásában arról beszélt, a Versenyképes járások program egyik feladata az, hogy a város is és a falu is élhető, "elviselhető" legyen.

Hozzátette, a budapesti agglomerációban vannak olyan térségek, ahol komoly népességnövekedés történt az elmúlt tíz évben. A gödöllői járás például 20 ezer, a szigetszentmiklósi 19 ezer, az érdi és a budakeszi járás pedig 13-16 ezer lakossal bővült.

A tárcavezető beszélt arról, hogy a közlekedés folyamatos javulásával az európai minták alapján egy nagyváros agglomerációja 100-110 kilométeres övezetet fed le, tehát Győr, Veszprém, Kecskemét és Eger érintésével húzható majd meg Budapest agglomerációs övezete. Navracsics Tibor kitért arra, hogy a koronavírus-járvány is erős hatást gyakorolt a belföldi vándorlásra, 2021-2022-ben megugrott a községekben élők aránya, a Budapesten élők aránya pedig csökkent.

Mindez nagy nyomást jelentett a Balaton keleti medencéjére, Siófok, Balatonalmádi, Balatonfüred térségére, de a Balaton-felvidék is ide tartozik - mondta, jelezve: most látszik egyfajta visszarendeződés a 2023-as adatok alapján, később derül ki, hogy ez tartósnak bizonyul-e.

A miniszter tájékoztatása szerint Magyarországon a mintegy 3100 településből 2000-nek csökken a népessége, ezek a települések azon dolgoznak, hogyan tudnának visszacsábítani embereket, illetve letelepíteni fiatalokat.

A többi 1100 településnek nő a népessége - ismertette, rámutatva arra: ezek közül megközelítőleg 600-700 település örömmel fogadja a népességnövekedést, nem érzi azt problémának. Van viszont 300-400 olyan település, például a budapesti agglomerációban, a Velencei-tó, a Balaton és egyes nagyvárosok környékén, ahol úgy érzik, hogy a túlzott beköltözés veszélyt jelent a helyi közösség számára.

Navracsics Tibor azt mondta, hogy öt olyan területet talált a minisztérium, ahol a települések korlátozásokkal élhetnének, ha az önkormányzatuk azt szükségesnek látja: korlátozhatják az ingatlan adásvételét a nem helyben élők számára, kiterjeszthetik az elővásárlási jogot, feltételekhez köthetik az ingatlanvásárlást és a lakcímbejelentést, illetve helyi adózási kötelezettségeket állapíthatnak meg.

A miniszter hozzátette ugyanakkor, hogy természetesen mind az öt esetben vannak mentességi esetek, azaz olyan okok, amelyek esetén például nem zárható ki valaki az ingatlanszerzésből. Ilyen például, ha valaki az adott településen született, ott nevelkedett, olyan állami közszolgáltatást lát el, amelyből adódóan ott szeretne letelepedni, vagy ha ott folytat felsőfokú tanulmányokat - ismertette a tárcavezető.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Több mint hetven rendőr egyszerre több helyszínen csapott le kábítószer-terjesztőkre és -fogyasztókra Nógrád és Heves vármegyében.

Rendőrkézen az útonállók

Rendőrkézen az útonállók

A miskolci rendőrök öt férfit vettek őrizetbe, akik csoportos rablással gyanúsíthatók.

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Késsel fenyegette meg utastársát egy 19 éves fiatalember egy személyvonaton.

Villamoson szúrt meg egy férfit, elfogták

Villamoson szúrt meg egy férfit, elfogták

Elfogott a rendőrség egy fiatal férfit, aki szerda délelőtt a 4-es villamoson többször megszúrt egy másik férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a honlapján.

Elfajult családi vita

Elfajult családi vita

A hajdúnánási rendőrök őrizetbe vettek egy 31 éves férfit, aki a gyanú szerint egy baltanyéllel esett neki haragosainak.

„Sokkal több ilyen szemléletű rendőrt az országba!”

„Sokkal több ilyen szemléletű rendőrt az országba!”

Taxiban felejtette egy hölgy a mobiltelefonját.

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

http://ujhazak.com