Navracsics Tibor: az ingatlanszerzés korlátozása kikerülhet a helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezetből

A helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezet társadalmi egyeztetése során a legtöbb vitát az ingatlanszerzés korlátozásának bevezetése okozta, így "ez az elem akár ki is kerülhet a törvényjavaslatból" - közölte a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemen rendezett lakáspolitikai fórumon.Navracsics Tibor az egyetem által szervezett Lakás - lakáspolitika - lakhatás a XXI. században című konferencián úgy fogalmazott: a helyi önazonosság védelméről szóló törvény tervezete öt lehetőséget ad azoknak a településeknek, amelyek úgy érzik, hogy a különböző kiköltözési hullámok az adott település szerkezetét, közösségét vagy infrastruktúráját veszélyeztetik.

Ezek: az ingatlanszerzés korlátozása, a helyben lakók elővásárlási jogának általánossá tétele, az ingatlanszerzés, illetve a lakcímlétesítés feltételhez kötése, valamint helyi adók bevezetése. A miniszter szerint ezek közül a legnagyobb vitát az ingatlanszerzés korlátozása okozza.

"Ha ezek a viták folytatódnak, ez az elem akár ki is kerülhet a törvényjavaslatból" - közölte Navracsics Tibor, hozzátéve, hogy "a többi négy elem is elégséges garanciát ad".

Kiemelte ugyanakkor, hogy vitatja azokat az érveket, amelyek szerint ez az intézkedés elértéktelenítené az ingatlanokat az adott településen.

"A magas ingatlanár bezárja a települést. Nyilvánvalóan csak a jómódúak, csak a gazdagok számára teszi megközelíthetővé az adott települést, ezáltal részben akár el is öregítheti, tehát a korfát is eltolhatja az idősebb nemzedékek irányába, másrészt pedig nehezebbé teszi a pályakezdést a fiatalok számára, akik az adott helyi gazdaságban az innovációt hozhatják" - fogalmazott.

Megjegyezte, hogy 2010 óta 230 százalékkal nőttek az ingatlanárak Magyarországon, ez az arány az Európai Unióban a legmagasabb. Kitért arra is, hogy a törvénytervezetről folytatott országos konzultáció során a polgármesterek éppen az ingatlanszerzés kizárásáért lelkesedtek a leginkább, többek között azért, mert ez az ingatlanárak csökkenését vonná maga után, ami segítene a fiataloknak a lakáshoz jutásban.

Előadásában a miniszter kitért a lakhatás problémáját enyhíteni szándékozó kormányzati intézkedések másik két elemére is. Az egyik a Versenyképes járások programja, amelynek során az önkormányzatok iparűzésiadó-növekményét forgatnák vissza térségi felzárkózásra. A másik a gyarapodó közösségek támogatása, aminek részei mindazok a fejlesztési és családtámogatási programok, amelyek célja az úgynevezett rurális térségek újbóli vonzóvá tétele és a területi kiegyenlítés.

Magyarország Budapest-túlsúlyos, gyakorlatilag a fővárosból és környékéből áll, "ezen próbálunk valamilyen formában segíteni különböző intézkedésekkel" - jelentette ki Navracsics Tibor. Jelezte, Budapest lakossága 1990 és 2023 között 330 ezer fővel csökkent, és ez a tendencia - Győr és Sopron kivételével - a legtöbb megyeszékhelyre is jellemző.

A statisztikai hivatal adataira hivatkozva példaként a főváros környékét, a gödöllői, a szigetszentmiklósi, az érdi és a budakeszi járást említette, ahol az elmúlt tíz évben komoly népességnövekedés történt.

Ennek is köszönhetően Magyarország az Európai Unió harmadik "legingázóbb" országa, ahol a foglalkoztatottak 42 százaléka tölti napi ingázással az idejét - mondta a miniszter. "Ezzel a megyeszékhely vagy éppen a főváros nemzeti össztermékéhez, vagy éppen iparűzésiadó-eredményéhez járulnak hozzá, természetesen használva az ottani infrastruktúrát is" - emelte ki, hozzátéve, hogy ez is a Versenyképes járások koncepciójának megalapozottságát erősíti.

A miniszter mindehhez hozzáfűzte, hogy az egy főre eső nemzeti össztermék tekintetében Budapest több mint kétszerese a nemzeti átlagnak, és mellette csak három vármegye: Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Fejér éri el a nemzeti átlagot.

"A maradék 16 vármegye gyakorlatilag a nemzeti átlag alatt van, és ez nemcsak a területi egyenlőtlenségek szempontjából fontos, de például a lakhatási esélyek szempontjából is" - hangsúlyozta.

Navracsics Tibor beszélt a balatoni szolgálatilakás-programról is, amely 5 milliárd forint értékben kínált lehetőséget az önkormányzatoknak, hogy szolgálati lakásokat hozzanak létre például fiatal tanárok, orvosok, rendőrök számára. Első körben kevés önkormányzat pályázott, ezért második fordulót is hirdettek, de végül is a programból 27 településen 104 szolgálati lakás épülhet meg.

"El tudunk lépni az ország más térségeiben is ebbe az irányba, ha ez a program jól vizsgázik, és a szolgálati lakások valóban enyhítik az ott lévő szakemberhiányt" - közölte a közigazgatási és területfejlesztési miniszter.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com