Navracsics Tibor: az önkormányzatok és a területi közigazgatás szereplői együttműködve sokat tudnak lendíteni az adott térség fejlődésén

Az önkormányzatok és a területi közigazgatás szereplői együttműködve sokkal többet tudnak lendíteni az adott térség fejlődésén és növekedésén - hangsúlyozta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Tatabányán, országjárásának Komárom-Esztergom vármegyei állomásán.Navracsics Tibor - miután találkozott a főispánnal, a járási hivatalok vezetőivel, a vármegye országgyűlési képviselőivel, a vármegyei közgyűlés elnökével és a megyei jogú városok polgármestereivel - azt mondta, hogy Komárom-Esztergom az ország egyik legdinamikusabban növekedő vármegyéje, az egyik legerősebb ipari potenciállal rendelkező megyéje, hiszen minden mutató azt mutatja, hogy az elmúlt időszakban nemcsak sikeresen zárkózott fel az Európai Unió átlagához, de Győr-Moson-Sopron vármegye és Budapest mellett a magyar gazdaság egyik motorjává tudott válni. Úgy vélte, ezt részben a korábbi ipari hagyományokra, részben pedig az elmúlt években érkezett újabb beruházásokra támaszkodva érték el, miközben az alapvető ipari karakter mellett a vármegye meg tudta őrizni turisztikai vonzerejét és azt a mezőgazdasági profilt is, amely elsősorban a déli részekre jellemző.
    

A tárcavezető rámutatott: a vármegye sikerei alapvetően annak köszönhetők, hogy a térség gazdasági, politikai és közigazgatási szereplői jól együttműködnek, és mind a tervek megfogalmazásakor, mind a végrehajtás során képesek megfelelően definiálni a vármegye érdekeit. A kormányhivatal hatékonyan segíti az itteni gazdálkodók, vállalkozók és az önkormányzatok munkáját, jó az együttműködés a területi közigazgatás és az önkormányzati szféra között - fűzte hozzá.
    

Navracsics Tibor szerint ebből adódik az is, hogy az európai uniós forrásokat is hatékonyan tudja felhasználni a vármegye. A 2014-2020-as időszakban is számos sikeres projektet tudhatott magáénak a térség, ugyanakkor a mostani pénzügyi időszakban, a már megnyílt európai uniós források lehívásában is élen jár Komárom-Esztergom vármegye, amelyek reményei szerint továbbra is emelkedő pályán tartják a vármegyét.
    

A miniszter kérdésre elmondta, hogy az esztergomi és a tatabányai polgármesterrel elsősorban a TOP Plusz program fejlesztéseiről egyeztetett. Esztergom esetében a megvalósítás küszöbén áll a 100-as gyorsforgalmi út, amely a város és vonzáskörzetének közlekedési infrastruktúráját javítja majd jelentősen, míg Tatabánya esetében az uniós források nagy lehetőséget jelenthetnek a közlekedési infrastruktúra fejlesztések és a bölcsődeépítések terén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

http://ujhazak.com