Navracsics Tibor: év végéig Magyarország megállapodhat az EU-s támogatásokról az Európai Bizottsággal

A területfejlesztési miniszter bízik abban, hogy az év végéig mindenképpen meglesz a megállapodás az Európai Bizottsággal, amely lehetővé teszi, hogy Magyarország ténylegesen hozzáférjen az európai uniós forrásokhoz, ne csupán az előlegekhez - Navracsics Tibor erről kedden, Budapesten beszélt újságíróknak az uniós támogatások feloldásáról szóló sajtóhírekre reagálva.A tárcavezető azt mondta: optimista volt az elmúlt másfél évben is a tárgyalások menetét illetően, és a megjelent sajtóhírek is alátámasztják ezt az optimizmust. Kérdésre válaszolva ugyanakkor megjegyezte: most már hagyományosan a sajtóból értesülnek az Európai Bizottság esetleges álláspontjáról, hivatalosan nem kaptak még semmilyen megkeresést.
    

"Minden ki van tárgyalva", minden esetben megállapodás közeli helyzetben vagyunk, a közérdekű feladatokat ellátó alapítványok, a kohéziós pénzek és a helyreállítási pénzek esetében is - erősítette meg Navracsics Tibor, aki szerint a bizottságtól múlt héten kapott kérdések megválaszolásán is dolgoznak, az Országos Bírói Tanács munkafeltételeivel és minden aprólékos kérdéssel kapcsolatban igyekeznek kielégítő választ adni.
    

A miniszter azzal kapcsolatban, hogy sajtóhírek szerint a támogatások feloldásának feltétele lehet az, hogy a magyar kormány megszavazza az uniós költségvetés emelését és az Ukrajnának nyújtott jelentős pénzügyi támogatást, azt mondta: semmilyen megkeresést nem kaptak ezzel kapcsolatban, és nem is hiszi, hogy össze lenne kötve a két téma. Időben lehet, hogy párhuzamosan folyik a tárgyalássorozat, illetve az Ukrajnával kapcsolatos pénzügyi segítség előkészítése, de nem hiszi, hogy logikailag össze lenne kötve - mondta.
    

Szintén kérdésre megerősítette: amennyiben megnyílnak az uniós források, akkor a pedagógusok béremelése is megvalósul, mert ez az Emberi Erőforrások Operatív Programba van beütemezve. A tárcavezető közlése szerint a tanács döntése értelmében három operatív program - a területi (TOP), a környezeti és energiahatékonysági (KEHOP) és az Integrált Közlekedési Operatív Program (IKOP) - esetében 55 százalékos felfüggesztés van még érvényben, ami azt jelenti, hogy ezeknél 45 százaléknyi forrás nyílhat meg, a többi operatív program esetében pedig 100 százalék.    
    

A helyreállítási pénzekkel kapcsolatban kérdésre válaszolva elmondta: a támogatási részről megvan már a megállapodás, ezt tavaly jóváhagyta a tanács, az 1500 milliárd forintos hitelrésszel kapcsolatban pedig a tárgyalások végén vannak. Szerinte erről is meg fognak tudni állapodni idén november körül, és akkor itt sem lesz forrásvesztés.
   

Navracsics Tibor emlékeztetett: 2022 év végéig megkötöttek minden olyan megállapodást, és elfogadtattak minden olyan dokumentumot, ami ahhoz kellett, hogy Magyarország ne veszítsen forrásokat, az Európai Bizottság elfogadta a magyar operatív programokat, a tanács pedig a nemzeti helyreállítási tervet. Hozzátette: idén májusban fogadta el az Országgyűlés azt a törvénycsomagot, amely az Európai Bizottság visszajelzése szerint kezelte a jogállamisági problémákat, a nyáron közzétett jogállamisági jelentésben pedig maga a bizottság állapította meg, hogy a közbeszerzési rendszer kifehérítése terén nagyon komoly lépések történtek Magyarország részéről.    
    

A Financial Times című londoni üzleti napilap keddi cikke szerint az Európai Bizottság arra készül, hogy több milliárd eurónyi - jelenleg a jogállamisággal kapcsolatos aggályok miatt befagyasztott - uniós forrást szabadítson fel Magyarország számára, és ezzel Budapest támogatását is megszerezze az uniós költségvetés növeléséhez és az Ukrajnának nyújtott jelentős pénzügyi támogatáshoz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com