Navracsics Tibor: közösségi értékvédelmi konzultációsorozatot indít a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium

Közösségi értékvédelmi konzultációsorozatot indít a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM), az országjáró programsorozat első állomása Pest vármegye lesz - jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Navracsics Tibor elmondta, ő maga és államtitkárai az országjárás során polgármesterekkel és vármegyei közgyűlési elnökökkel tanácskoznak majd, a megbeszéléseken a minisztérium a szabályozási elképzeléseit ismerteti a vármegyei vezetőkkel, akikkel megvitatják az adott térségben felmerült problémákat, valamint azok lehetséges megoldásait, illetve tanácsokat, ötleteket várnak tőlük.

"Most dolgozunk azon, hogy egyrészt az alaptörvényben hogyan lehet rögzíteni a közösségek, a települések önazonossághoz való jogát, illetve hogyan tudjuk ezt megtámasztani egy, terveink szerint sarkalatos törvénnyel, de egy kicsit hasonló módon a Versenyképes járások programhoz" - fogalmazott a miniszter.

Hozzátette, a konzultációsorozat eredményeit beépítik a törvényjavaslatba, amelyet várhatóan márciusban nyújtanak be az Országgyűlés elé, és akár már a tavaszi ülésszakon is elfogadhatnak.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy az elmúlt harmincöt év egyik leglátványosabb belső vándorlási folyamata kezdődött el a nagyvárosok, de különösen Budapest agglomerációjában.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szavai szerint egyre többen költöznek ki a nagyvárosból a környező településekre, ahonnan visszajárnak dolgozni, a közszolgáltatásokat azonban helyben veszik igénybe, ami nagyon megterheli azok eleve kisebb lakosságszámra tervezett közlekedési és kommunális infrastruktúráját.

A Versenyképes járások program országjárása során számos visszajelzés érkezett a polgármesterektől a tárcához a népességmegtartás és a települések élhetőségének kérdésével kapcsolatban - mondta Navracsics Tibor. Megjegyezte, a helyhatósági vezetők "hathatósabb eszközöket" kértek arra az esetre, ha az adott település elérte a tűréshatárát és nem tud több beköltözőt befogadni, azaz akár "kiteheti a megtelt táblát" is.

"Mi úgy tervezzük, hogy megneveznénk azokat az okokat, amely alapján nem lehet kitenni a megtelt táblát" - hangsúlyozta a miniszter.

Navracsics Tibor rámutatott, lennének olyan törvényben szabályozott okok, amelyek alapján nem lehet kitiltani valakit egy településről, de mivel vannak olyan települések, amelyek az elnéptelenedéssel küzdenek, a minisztérium lehetőségeket és eszköztárat adna a polgármestereknek és a képviselő-testületeknek, amelyekből választhatnak, ha akarnak.

Ezzel az intézkedéssel - a mostani tervek szerint - elsősorban a budapesti és nagyvárosi agglomerációk, illetve a Balaton és környékének települései helyi vezetésének segítenének, ahol a betelepülés olyan mértékű, amely az élhetőséget veszélyezteti - hangoztatta.

Műsorvezetői felvetésre Navracsics Tibor elmondta, a hazai ingázási adatok szerint a jövőben például Tatabányának és Székesfehérvárnak is azzal kell szembenéznie, hogy vagy Budapest alvóvárosává válik, vagy kialakít magának egy saját gazdasági erőteret.

Ugyanez lehet érvényes a Balaton keleti medencéjére, Veszprémre, délen Kecskemétre, illetve akár Egerre is, amelyek szintén Budapest külső agglomerációs részéhez tartozhatnak - tette hozzá a miniszter.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Több mint hetven rendőr egyszerre több helyszínen csapott le kábítószer-terjesztőkre és -fogyasztókra Nógrád és Heves vármegyében.

Rendőrkézen az útonállók

Rendőrkézen az útonállók

A miskolci rendőrök öt férfit vettek őrizetbe, akik csoportos rablással gyanúsíthatók.

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Késsel fenyegette meg utastársát egy 19 éves fiatalember egy személyvonaton.

Villamoson szúrt meg egy férfit, elfogták

Villamoson szúrt meg egy férfit, elfogták

Elfogott a rendőrség egy fiatal férfit, aki szerda délelőtt a 4-es villamoson többször megszúrt egy másik férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a honlapján.

Elfajult családi vita

Elfajult családi vita

A hajdúnánási rendőrök őrizetbe vettek egy 31 éves férfit, aki a gyanú szerint egy baltanyéllel esett neki haragosainak.

„Sokkal több ilyen szemléletű rendőrt az országba!”

„Sokkal több ilyen szemléletű rendőrt az országba!”

Taxiban felejtette egy hölgy a mobiltelefonját.

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

http://ujhazak.com